Még két hét és talán pozitív hírrel szolgálhat Csapó Tamás, a Dunaferr férfikézilabda-csapatának szakosztályelnöke. A vasmű új orosz tulajdonosa ugyanis nem zárkózik el a sporttámogatástól, így megmentheti a magyar kézilabdasport egyik legjelentősebb utánpótlásbázisát.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0809/20080912imre2451.jpg)
Imre Vilmos nem fogadta el a szegedi ajánlatot
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Január elején az ISD Dunaferrt is tulajdonló ukrán acélipari holding, a Donbass Ipari Szövetség (ISD) közleményben erősítette meg, hogy az orosz érdekeltségű, ám Luxemburgban bejegyzett Carbofer többségi tulajdont szerzett a cégben. A nemzetközi acélipari és nyersanyag-kereskedelmi cégcsoport az ISD részvényeinek 50 százalékát plusz 2 részvényét vette meg.
Hogy a gazdasági hírnek mi köze van a sporthoz? Nos, információnk szerint az új orosz tulajdonos nem zárkózik el a sporttámogatástól sem, ami nemcsak a város sportéletének egészére lehet hatással, de alapvetően befolyásolhatja a dunaújvárosi, és egyben a magyar kézilabda helyzetét.
Utánpótlásbázis 16 válogatott játékossal
A magyar kézilabdázás egyik legnagyobb problémáját az megfelelő utánpótlás-nevelés hiánya jelenti. Amíg a nőknél a Győr, a Ferencváros és a Debrecen jelenti a bázist, addig a férfiaknál ezt a szerepet a PLER és a Dunaferr vállalta fel.
Áprilisban a válogatottak összetartásakor például az újvárosi férficsapat gyakorlatilag nem is tudott edzeni, hiszen tizenhat (!) játékos volt távol.
A szlovák nemzeti csapatnál szereplő Mihal Kopco mellett Mikler Roland és Nagy Kornél a magyar felnőtt válogatottal készült, Vitáris Norbert, Pásztor Ákos, Benmiloud Yassine, Morva Zoltán, Takács Bence és Bodó Richárd az izraeli junior Európa-bajnoki selejtezőkön játszott. A főiskolai válogatottnál Miss Zoltán és Bali Richárd játékosként, Rosta Miklós edzőként dolgozott, az ifjúsági válogatottnál Pulay Gábor, Szabó Tibor és Lévai Dávid, a serdülőnél pedig Kurán Gergő képviselte az újvárosi klub színeit.
A januári sikertelen Eb-szereplés után Csapó Tamás szakosztályelnök nem véletlenül példálózott az Újvárossal, s mondta azt, ha minden klubban ilyen utánpótlás-nevelés lenne, előrébb tartana a sportág. "Ha összeraknánk a négy évvel ezelőtti Dunaferrt, esetleg egy Vujinnal kiegészülve, állítom, harcban lennénk az első helyért. Légiósok hada nélkül" - jelentette ki.
Bátran nyilatkozhat, hiszen a nagy vetélytárs Szegedben nyolc légiós szerepelt idén, Andjelkovic, Marjanac, Nenadic, Osmajic, Stranovsky és Zvizej mellett játszott az azóta elküldött Ghionea és Kos is, míg a Veszprém a legutóbbi, Barcelona elleni hazai BL-mérkőzésen mindössze négy magyart (Fazekas, Gulyás és a két Iváncsik testvér) jelölt keretébe, illetve a két honosított játékost, Eklemovicsot és Pérezt.
A Dunaferr évről évre kitesz magáért, az elmúlt években kibérelte magának a harmadik helyet a bajnokságban, s jelenleg is a bronzéremért küzd a Tatabányával. Ráadásul az Elektromos 1990-91-es aranyérme óta egyedül az Újváros tudta megtörni a Veszprém-Szeged hegemóniát, megnyerve az 1999-2000-es bajnokságot.
A Dunaferr, mint szponzor már kiszállt
Áprilisban, még a Veszprém elleni bajnoki elődöntő előtt lekerült a Dunaferr férfikézilabda-csapatának mezéről a Dunai Vasmű logója.
"A Dunaferr Zrt. kiszállt a női után a férfi csapat támogatásából is, mi pedig a közelmúltban új sportszergyártóval állapodtunk meg, amelyen természetesen már nem szerepel a Dunaferr-címer. Az együttes továbbra is a Dunaferr Sportegyesület kereteiben szerepel, ezért a nevünk nem változott. A csapat jövőjén folyamatosan dolgozunk, tárgyalunk támogatókkal, egy hónapon belül talán már többet tudok mondani, de optimista vagyok" - nyilatkozta akkor a Kézi.hu szakportálnak Csapó Tamás.
A sportvezető 2009-ben vett át a szakosztály irányítását, s szembesülnie kellett azzal, hogy októberben közös megegyezéssel felbontották a Dunaferr-rel fennálló négyéves, évi százötvenmillió forintos szerződést. Helyette egyszeri, hatvanötmilliós támogatást kapott a csapat, ezzel a vállalat gyakorlatilag befejezte szerepvállalását a felnőtt kézilabdában.
"Azért az bánt, hogy vannak olyan nagyvállalatok, amelyek közösen mellénk állva, megoldhatnák ezt a kérdést, de nem tudjuk őket megnyerni. Persze a kisebb mecénások szerepvállalása is nélkülözhetetlen a férfikézilabda további működéshez. Ha nem lesz élsport, akkor a gyerekek sem járnak majd edzésre, hiszen nem lesznek előttük példaképek, és lehetőség sem az élvonalbeli szereplésre. Annál elszomorítóbb látvány meg nincs, amikor gyerekek céltalanul csellengenek az utcán" - mondta akkor Csapó a Dunaújvárosi Hírlapnak.
"Alaposan át kell gondolni a következő szezont"
"Egyelőre semmilyen hírrel nem szolgálhatok, azt mondom, talán még két hét, és érdemben tudok nyilatkozni a lehetőségekről" - mondta az [origo] megkeresésére a szakosztályelnök.
Csapó Tamás elmondta, az újságokban és internetes fórumokon gyakran fals információk jelennek meg a játékosok esetleges távozásáról, és az újak szerződtetéséről is. "Volt, aki még azt is tudni vélte, az egykori újvárosi klasszis, Szergej Kuzmicsov révén szeretne az orosz befektető pénzt adni a szakosztálynak, ami nem igaz."
A Délmagyarország egy pletykát legalább megerősített, a távozó Dragan Djukic helyére ugyanis a Pick Szeged szerette volna megnyerni Imre Vilmost, a Dunaferr mesterét, aki nemet mondott a felkérésére. Hogy Mikler Roland vagy Nagy Kornél, az újvárosiak két válogatott játékosa marad vagy távozik, nem tudni.
Arra a kérdésre, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, mi lesz a csapat sorsa, Csapó annyit mondott, akkor alaposan át kell gondolni a következő szezont, és új, fiatal csapattal kell nekivágni a bajnokságnak.
Ha mégis tehetős támogató akad, akkor viszont nemcsak a jelenlegi tehetséges garnitúrát lehet együtt tartani, de egy még komolyabb fellegvárrá nőheti ki magát a klub.
|
Kiss Szilárd: Dunaújváros? Információnk szerint az idény során már felmerült, hogy visszatér egykori sikerei színhelyére Kiss Szilárd. A Dunaújváros nőikézilabda-csapatának korábbi trénere jelenleg a Várpalotai Bányász NBI/B-ben szereplő férficsapatát irányítja, de nem elképzelhetetlen, hogy jövőre ő ül le az újvárosi női csapat kispadjára. |
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?