Vágólapra másolva!
A hazai közönség előtt szereplő THW Kiel együttese nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a kölni négyes döntő vasárnapi fináléjában két góllal jobbnak bizonyult Nagy László csapatánál, a Barcelonánál. A német gárda 2007 után másodszor végzett az élen. A sportág történetében először rendeztek négyes döntőt a BL-ben.

Remekül kezdte a mérkőzést a Barcelona, amely gyakorlatilag végig vezetett az első félidőben, esélyt sem hagyva a Kielnek. Elsősorban a pontosság volt a spanyolok erőssége, az első 30 percben mindössze 4 eladott labdát mutattak a statisztikák, miközben a heteseket és a gyors indításokat kíméletlenül kihasználta a Barca.

15-10-es hátránynál kért időt a németek edzője, s bár Thierry Omeyer visszaállt a kapuba, a francia világklasszis védéseivel csak szorosabbá vált az eredmény (17-20).

A második félidő közepére eldőlni látszott a küzdelem, Nagy László első (és egyetlen) találatával a 42. percben hatra nőtt a Barca előnye (19-25). Azonban amíg se Barrufet, se Saric nem tudott hozzátenni a kapuban, addig a másik oldalon Omeyer elképesztő formába lendült.

A hátrány egyre inkább csökkent, érthetetlen is volt, hogy a katalánok miért az 52. percben, 29-29-nél kérték ki idejüket. Ez azonban már nem segített, Ilic, Narcisse, majd Zeitz találataival immáron a Kiel jutott 33-30-as előnyhöz, s bár a hajrában kétszer is egy gólra csökkent az előny, a cseh Jicha bombája az utolsó támadásnál mindent eldöntött.

A Kiel 36-34-re nyert, a végső sípszót követően az önfeledten ünneplő, s ezzel a spanyolokat provokáló Omeyer kapust még majdnem megverték a Barcelona-játékosok, de végül a lincselés helyett az örömé lett a főszerep.

A német együttes 2007 után másodszor végzett a Bajnokok Ligája élén.

Eredmények, döntő:
THW Kiel (német) - Barcelona (spanyol) 36-34 (17-20)
Köln, 19 374 néző
v.: Olesen, Pedersen (dánok)
Kiel: Omeyer, Gentzel (kapusok) - Ahlm 1, Anic 2, Ilic 1/1), Jicha 11/2, Klein 5, Lund 1, Lundström 3, Narcisse 4, Palmarsson, Reichmann, Sprenger 2, Zeitz 6
Barcelona: Saric, Barrufet (kapusok) - Boldsen, Garabaya 1, Garcia 13/9, Hansen 1, Igropulo 1, Jernemyr, Nagy L. 1, Nöddesbo 6, Oneto, Rocas, Romero 2, Rutenka 4, Sarmiento 1, Tomas 4
hetesek: 10/9, illetve 4/3
kiállítások: 6, illetve 6 perc

a 3. helyért:
Ciudad Real (spanyol) - Csehovszki Medvegyi (orosz) 36-28 (19-15)
Köln, 18 500 néző
v.: Gubica, Milosevic (horvátok)
Ciudad Real: Hombrados, Sterbik (kapusok) - Fernandez 7/2, Aguinagalde 7, Entrerrios 7, Källman 4, Abalo 4, Canellas 3, Metlicic 2, Rodriguez 1, Dinart 1, Jevdokimov, Gull, Davis, Garcia, Morros
Csehovszki Medvegyi: Grams, Budko (kapusok) - Dibirov 6, Csipurin 6, Aszlanjan 5/2, Ivanov 4, Filippov 2, Sztarih 2, Kovaljov 1, Rasztvorcev 1, Siskarjov 1, Szkopincev, Csernoivanov, Selmenko, Zotov, Kamanyin
kiállítások: 8, illetve 4 perc