Ugyan korábban felmerült, hogy a komoly anyagi gondokkal küzdő Dunaferr SE férfikézilabda-csapata nem tud elindulni az élvonalban, információnk szerint az újvárosi klub nevezése már csütörtökön beérkezett a szövetséghez. Annak ellenére, hogy a végső határidő csupán június 30-a.
Foci-vb 2010
A Dunaújvárosi Hírlapnak Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető igazgatója azt mondta, a város vezetése és a klub 2008-ban arról állapodott meg szóban, hogy a csapat kétszer ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást kap. "2009 tavaszán meglepetésemre már egyszer ötvenmillióról, és visszatérítendő támogatásról volt szó. Mi akkor jeleztük, nem tudjuk visszafizetni a pénzt, ekkor az elnökségnek azon tagjai, akik az egyeztetéseken részt vettek újabb ígéretet kaptak arra, hogy nem kell majd fizetnünk" - mondta Mátyás.
A lapnak Pintér Attila gazdasági alpolgármester úgy foglalta össze a történetet, hogy az önkormányzat ötvenmillió forintos áthidaló kölcsönt visszatérítendő összegként adta. "A pénzt az ISD Dunaferr Zrt. támogatásából akarták visszafizetni, de a vállalat - a gazdasági válságra hivatkozva - felmondta a szponzori szerződést, így a férfikézilabdázók kilátástalan helyzetbe kerültek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a klub nem tudja visszaadni a pénzt, ha fizet, nemcsak a férfikézilabda szűnik meg, hanem az egész egyesület. Ugyanakkor a Dunaferrtől sem várhatjuk el, hogy egyedül oldja meg a sport finanszírozását. Mivel az idő sürget, záros határidőn belül meg kell vizsgálnunk, hogy a városnak milyen lehetősége van az egyesület, s közelebbről is most a férfikézilabda kft. megsegítésére. Mert az nem kérdés, hogy meg kell menteni a férfikézilabdát!"
A 2010-11-es kézilabda-bajnokságra június 30-ig kell leadni a nevezést, információnk szerint a Dunaferr olyannyira komolyan veszi a szereplést, hogy egy héttel korábban leadta a nevezéshez szükséges papírokat, amelyek csütörtökön meg is érkeztek az MKSZ-hez. Ez azt feltételezi, hogy az újvárosi együttesnél megoldódtak (illetve valószínűleg megoldódhatnak) az anyagi problémák, a következő szezontól ugyanis a nevezéshez pénzügyi garanciát - férfiaknál 50, nőknél 35 milliót - is vállalni kell.
Várhatóan a két feljutó, az Orosháza és a Pécs is vállalja az élvonalbeli szereplést, így a Gyöngyös mellett kieső Debrecen hiába indulna az élvonalban, úgy tűnik, erre nem lesz lehetősége.
| A férfi NB I 2010-2011-ben várható mezőnye: MKB Veszprém KC, Pick Szeged, Tatabánya Carbonex KC, Dunaferr SE, PLER KC, Csurgói KK, Budapest Bank Kecskemét KKSE, Balatonfüredi KSE, FTC Cityline, Mezőkövesdi KC, Uniqa-Pécsi VSE (NBI/B Nyugati csoport győztese), Orosházi FKSE (NBI/B Keleti csoport győztese) |
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?