Ugyan a 2009-2010-es szezont csak a másodosztály Nyugati csoportjának 3. helyén zárta az UKSE Szekszárd nőikézilabda-csapata, mégis feljutott az élvonalba. A döntésről péntek délelőtt tájékoztatta a klubot Katona Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottságának igazgatója.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A kézenfekvő hírforrás
A bajnokság élvonalától a két utolsó helyezett, a Kiskunhalas és a Hunnia nőikézilabda-csapata búcsúzott, helyükre a másodosztály két csoportjának győztese, az Érd, illetve a Bugyi SE - Újbuda került. A 10. helyen záró Hódmezővásárhely ugyan elismerte, komoly anyagi nehézségekkel küzd, végül mégis nevezett az élvonalra. Ám a versenybizottság úgy döntött, a benyújtott papírok nem felelnek meg a kritériumoknak, ezért július 15-ig hiánypótlásra szólította fel a klubot.
Miután ez nem történt meg, pénteken a Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottságának igazgatója, Katona Sándor döntött, és az NB I/B Nyugati csoportjának 3. helyezettjét, az élvonalbeli indulásra korábban szándéknyilatkozatot benyújtó Szekszárdot kérte fel az indulásra. (A 2. helyen végző Győr II nem indulhat, hiszen első csapata már tagja az NB I-nek.)
Az MKSZ illetékes bizottsága tegnap éjfélig adott haladékot a HNKC együttesének, hogy pótolja nevezési hiányosságait. Ma reggelre aztán a döntés is megszületett, az UKSE Szekszárd léphet a Csongrád megyei alakulat helyére.
"Sokan szerettük volna, hogy kerek évfordulónkat többek közt így tegyük emlékezetessé. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt évek során ebből kivette a részét. Bízom a sikerben, sokat dolgoztunk érte. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű feladat, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a jövőre is a legmagasabb osztályban szerepeljünk. Számítunk mindenkire, akinek szintén ez a célja, mindazokra, akik eddig támogattak bennünket, és természetesen azokra az új szponzorokra is, akik látnak fantáziát NB I-es szereplésünkben. Remélem az első mérkőzésen telt ház előtt fogadhatjuk az elmúlt évek legsikeresebb magyar csapatát, és játékunkkal jó alapot teremthetünk a folytatásra." - mondta az egyesület honlapján Varga Jenő ügyvezető, aki a klub 15 éves történetének egyik legsikeresebb eseményeként értékelte a bejelentést.
"Mindenképpen szeretnénk igazolni egy jobbkezes átlövőt. Mivel a magyar játékospiacon kevés olyan játékos van, aki segíteni tudna nekünk, nem kizárt, hogy külföldről, Szerbiából hozunk kézilabdázót" - mondta Kovács Jenő vezetőedző a Teol.hu-nak. "Korábban játszott Szekszárdon egy szerb átlövő, Nina Popov, akivel elégedettek voltak a vezetők és a nézők is. Fontos tényező a kiválasztásnál, hogy emberileg is passzoljon fiatal csapatomba."
A nyitófordulóban, szeptember ötödikén a BL-elődöntős, bajnoki címvédő és kupagyőztes Győri Audi ETO KC-t fogadja a Szekszárd, azt a csapatot, amely ellen 10 éve utolsó eddigi NB I-es meccsét játszotta.
|
Ferropatent-Szekszárd SE - Győri ETO KC 24-39 (12-21) |
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
BL: Leverkusen-Barcelona 0-1 (élő)
Két mérkőzéssel megkezdődőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásai. Kövesse a Leverkusen-Barcelona, illetve a Lyon-Apoel összecsapások ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.