Vágólapra másolva!
Pinhero és Anastácio után Karoline Helena de Souza személyében harmadik brazil válogatott játékosát szerződtette csütörtökön a Siófok KC nőikézilabda-csapata.

"Karoline Helena de Souza személyében már a harmadik brazil válogatott játékost szerződtettük, 2012. május 31-ig kötelezte el magát, s a jövő hét közepén érkezik Siófokra" - mondta a klub hivatalos honlapján Takács Zsolt ügyvezető igazgató.

Karoline Helena de Souza 1990. április 24-én született, s a brazil Luna ALG/Ordena/UCS-RS együttesétől szerződött Siófokra. A fiatal, tehetséges 181 centiméter magas, 60 kilogramm súlyú kézilabdázó belső posztokon vethető be.

A brazil nemzeti együttesekben végigjárta a korosztályos ranglétrákat, jelenleg a felnőtt keret tagja. A 2010-es női junior világbajnokságon stabil embere volt a brazil utánpótlás-válogatottnak, amely a csoportküzdelmek során 25-25-ös döntetlent ért el a magyar együttessel szemben. A mérkőzésen De Souza hat gólt szerzett, a vébén kilenc mérkőzésen összesen 48-szor volt eredményes.

A Siófok jelenleg a 12 csapatos bajnokság 10. helyén áll, 11 mérkőzésen mindössze hat pontot szerzett. A Magyar Kupában szerdán éppen az utolsó helyezett Szekszárd otthonában kapott ki. Az együttesre nemcsak emiatt fér rá az erősítés: Scholtz Andrea ujjsérülés, Bognár Adrienn talp- míg Valovics Nóra térdműtét miatt nem játszhat.