Vágólapra másolva!
Semmilyen írásos nyoma nincs annak, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség mikor és miről tárgyalt Nagy Lászlóval, állítja Vetési Iván, aki hisz abban, hogy meg lehet állapodni a Barcelona átlövőjével. Az MKSZ három hónapja megválasztott új elnöke sohasem fizetne játékosnak azért, hogy szerepeljen a válogatottban, női kapitánynak pedig azért választott norvég szakembert, mert nagyobb változást tartott szükségesnek. Szerinte akár világverseny is beáldozható a 2014-es hazai Eb-siker érdekében, lehet, emiatt még a sporttámogatási rendszert is át lehet írni.

- Három hónapja választották meg a kézilabda-szövetség elnökének, azóta már egy nőikapitány-választást is levezényelt. Sokáig úgy tűnt, ön is magyar edzőt szeretne, képben volt Hajdu János és Kovács Péter is, végül a norvég Karl Erik Böhnre esett a választás. Miért?
- Már a kapitánykeresés legelején azt mondtam, el tudok képzelni külföldi edzőt a poszton. Úgy fogalmaztam, ha azonos értékű embereket tudunk találni, akkor a magyar edző mellett döntünk. Miután találkoztam a potenciális jelöltekkel, a végén Böhn egyértelműen meggyőzött, hogy most nagyobb változásra és ilyen típusú frissítésre van szükség.

- Szakmai téren sok ember véleményét kikérte, többek között Németh Andrásét vagy Mocsai Lajosét is. Utóbbi sokszor hangoztatta, hogy el tudná képzelni Kovács Pétert a női válogatott kispadján.
- Ha Mocsai Lajosnak kellene döntenie, akkor ő lenne a szövetség elnöke. Azon túl, hogy kikértem a véleményét néhány szakembernek, nekem is volt saját elképzelésem. Egyrészt a szemlélet, a hozzáállás, a szakmaiság és az eredményesség döntött Böhn mellett. Úgy érzem, szerencsések vagyunk, hiszen azon túl, hogy szabad, még itt is van Magyarországon. Ha megnézzük az eredménylistáját, az tekintélyt parancsoló. Szerintem még a Larvik BL-sikerét is be lehet tudni a munkásságának, az, hogy a norvégok szezon közben elküldték, legyen az ő bajuk. Azt a csapatot ő építette, ő rakta össze és nyert KEK-et vele. Ami még fontos számomra, látszik rajta, hogy tanulni akar magyar kollégáitól. Én pedig azt szeretném, ha a magyar kollégák is szeretnének tőle tanulni. A héten jártam a Fradi egyik edzésén, ahol ott volt Karl Erik is. Vannak magyar edzők, akik akarnak tanulni, a Fradi szakvezetője, Elek Gábor például ilyen.

- A magyar szakemberek, akikkel beszélt, mit mondtak? Biztatták, hogy vágjon neki az új útnak, és külföldi trénerrel állapodjon meg, vagy sem?
- Nehéz kérdés ez számukra. A magyar edzők joggal féltik a piacot, mondván, elveszik tőlük a kenyeret. Viszont nagyon sokat biztattak is, hogy merjek lépni. Nem vagyok félős, azt gondolom, jó döntést hoztunk. Ha megnézzük, hogyan nyilatkozott néhány megkérdezett magyar edző Böhnről, akkor láthattuk, egyetlen szakmai problémát tudtak felhozni vele kapcsolatban, hogy nem magyar. Ennél többet vártam a magyar edzői kartól. Mondhatták volna azt, hogy nem játszat elég dinamikus kézilabdát a csapataival, esetleg hogy szakmailag nem lehet adaptálni az ő tudását Magyarországon. Ezen még el is gondolkodott volna az ember. De azon nem, hogy magyar vagy nem magyar.

- Böhn kapitány szerint egy-egy világverseny előtt komoly ellenfelekkel kell készülni, vagy az utóbbi évek hagyományait folytatva gyenge riválisokkal rendezünk hazai tornákat?
- Természetesen az előbbi. Karl Erik meg van győződve arról, hogy szükséges kemény ellenfelekkel, például a norvég válogatottal játszani felkészülési meccseket. De nem hisz abban, hogy huszonegy góllal kell kikapni.

- Hogy áll össze a válogatott stábja? A kapitány Siti Beátát felkérte segítőnek, lehet-e tudni még valakikről?
- Böhn megnevezett egy stábot, amelyben vannak norvég segítők, elsősorban technikai részről. Például lesz olyan videovágónk, aki hozzáfér a teljes norvég sportarchívumhoz, illetve az összes válogatott meccshez, így komplett anyagot tud készíteni az ellenfélről, akár Azerbajdzsánról is. De például a kapitány a gyúró személyét bizalmi kérdésnek tekintette, azt szeretné, a lányok mondják meg, kivel dolgoznának szívesen. A gyúró olyan, mint egy lelkisegély-vonal, ő az, akinek észre kell vennie a rezdüléseket, akinek látnia és jeleznie kell a problémákat.

- A kapitány szerződése öt évre szól. Ez időközönként felülvizsgálható?
- Igen, öt év, de félévente áttekinthetjük a történteket. Vannak benne eredményességi vonalak, például az, hogy a 2012-es Európa-bajnokságra ki kell jutni, de nincsenek automatizmusok. Minden egyes esetben megvan a mérlegelés lehetősége. De meg kell ismerni őt, biztos vagyok benne, ha nem megy a munka, ő fogja javasolni, hogy ne dolgozzunk tovább együtt. Hiszek a sikerben, nagyon sok nemzet cserélne velünk játékoskeretet, az új szövetségi kapitány szerint is kiváló anyag áll a rendelkezésére.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kézilabdaelnök nem adna pénzt a válogatottságért

- Évek óta kérdés, vajon Nagy László visszatér valaha a válogatottba, vagy sem. Megválasztása után ön azt nyilatkozta, szeretne tisztán látni, átolvasni a korábbi jegyzőkönyveket, maileket. Sikerült?
- Azt elárulhatom, nincsenek jegyzőkönyvek, pedig híve vagyok annak, hogy egy megbeszélésről készüljenek. Legalább az legyen tiszta a végén, hogy mindkét fél ugyanazt gondolja. Egy levélfolyamot láttam mindössze, gondolkodtam is azon, hogy nyilvánosságra hozom, de azért nincsen értelme, mert nem lehetne tisztábban látni. Olyan lenne, mintha beledobnék egy követ az állóvízbe. Ha nem bántóan akarok fogalmazni, akkor azt mondhatom: amit ebben az ügyben el lehetett tolni, azt eltoltuk.

- Találkozott személyesen a játékossal?
- Igen. Nem akartam semmi mást, csak bemutatkozni neki. Persze, a szívem mélyén már a legelső alkalommal azt mondtam volna, "Laci, gyere, mondd azt, hogy visszajössz a válogatottba!" De ez a folyamat ma még nem tart itt. Nagyon hiszek abban, hogy meg lehet vele egyezni. Az biztos, hogy ez nem pénzkérdés, nem azt mondja, hogy ennyi és ennyi pénzért visszatér a csapatba. Azt szeretné, hogy a válogatott megfelelő miliőben készülhessen, hogy idejében odaérkezzünk a szereplésekre, megfelelő napidíj legyen, ne úgy kelljen egymásnak zoknikat és pólókat adni, mert éppen kevesebbet rendeltünk. Ezek nagyon apró dolgok, és nem egetverő összegekről van szó, inkább komfortérzetet javító történetek. Persze biztosan benne van az is, hogy szabad vagy nem szabad pénzt adni egy-egy játékosnak azért, hogy szerepeljen a válogatottban. Én nem hiszek abban, hogy szabad.

- Ezek szerint igazak azok a pletykák, hogy néhány játékos csak bizonyos összegért vállalta a válogatott szereplést?
- A szövetségi papírokban és szerződésekben ennek nincsen nyoma. De biztosan meg lehet ezt valahogy oldani, ha máshogy nem, valami támogatón keresztül. Nem is akarok ezzel foglalkozni, mert csak mendemondák vannak, bizonyíték nincs. A januári, szerbiai Eb előtt sokkal okosabb leszek, akkor kiderül, lesz-e olyan játékos, aki csak úgy vállalná vagy sem.

- Mennyit sikerült beszélnie Nagy Lászlóval?
- Egy hosszabb beszélgetés, egy nyugodt hosszú ebéd volt, amikor végigbeszéltünk mindent.

- Mennyire tűnt nyitottnak?
- Arra, hogy találkozzunk, teljesen nyitott volt. De túl sok ígéret hangzott már el ahhoz, hogy egyből higgyen nekem. Ő a szövetségnek nem hisz, a szövetséget pedig jelenleg én képviselem.

Forrás: AFP/SID/Mika Volkmann

- Beszélve az átlövővel, hogy érzi, mennyire volt életszerű az a szituáció, amikor a válogatott kiállt mellette?
- Teljesen. Ki is kell állnia egy ilyen helyzetben, hiszen, ha arról van szó, hogy valaki jöjjön a válogatottba, akkor kell egy olyan szándék, hogy van hova visszatérni. Az akkori levél miatt felnőttnek is tartom a válogatottat. Hogy segített-e nekik valaki, hogy ez eszükbe jusson? Én még ebben sem vagyok biztos. Sokan tíz évig együtt játszottak Lacival, van, aki egy szobában lakott vagy reggel együtt kávézott vele.

"Vannak a szövetségben aránytalan és rossz szerződések"

- A Sport TV-ben azt mondta: "Teljesen máshogyan működött eddig az szövetség, mint ahogy én magam gondoltam volna." Ez mit jelent pontosan?
- A magyar kézilabdának nagyon jó a megítélése itthon és külföldön is. Nem véletlen, hogy az edzőink kipróbálhatták magukat más országban, hiszen a magyar kézilabda elismert. De ahhoz képest, milyen profi a megítélés, annyira nem volt olyan a szövetség működése. Sokkal profibb döntéshozatali működést reméltem.

- A Kezi.hu-nak úgy nyilatkozott két hete, hogy csak jogfenntartással veszi át az elnökséget Sinka Lászlótól.
- Ez azt jelenti, hogy azért nem vállalom a felelősséget, hogy a múltban született döntéseknek a jelenben vagy a jövőben bármi olyan következménye legyen, ami az elnök felelősségében testesül meg. Ez nem szívatás, egyszerűen listázzuk a pillanatnyi helyzetet, a rossz és jó szerződéseket, hiszen valahogy el kell indulni, hogy jogszerű és átlátható legyen a működésünk.

- Talált-e visszaélésre utaló jeleket a gazdálkodással vagy a szerződésekkel kapcsolatban?
- Nem vagyok jogász, de úgy vélem, vannak a szövetségben aránytalan és rossz szerződések. Ezeket meg kell szüntetni. Az elszámolás kötelezettsége mindenkit terhel. Attól a pillanattól kezdve, ahogy elnök lettem, engem is, de ugyanúgy terheli azt is, aki a múltban tett valamit a szövetségért és vállalt ilyen funkciót.

- Júliusban azt nyilatkozta, 150 milliós a hiány az éves költségvetésből. Sikerült-e ezen javítani, bevételt generálni, kiadást csökkenteni?
- Valóban ez a két út van, de bevételnövelésről akkor lehet majd beszélni, ha teljesülnek azok a feltételek, hogy szponzorok elé oda tudunk állni, mondván: "Íme, a szövetség nyitott könyv, melyik részében szeretnétek részt venni, mi érdekel benneteket, reklám, kupa vagy főszponzori cím?" Erre még várni kell, ettől függetlenül már sok biztató tárgyalásunk volt. A másik út számomra óriási tanulsága: van honnan csökkenteni. Egyelőre nincsenek fájdalmas vágások, csak vágások, amelyeket végig kell csinálni. A felesleges kiadásokat csökkenteni kell: például túl nagy az iroda, tizennégy fős az apparátus, amelyből tizenkettő igazgató. Ez egy rossz beidegződés, nem kell mindenkit igazgatónak hívni, attól még ugyanolyan jó munkatársa lesz a szövetségnek, ha nem pénzügyi igazgatónak, hanem pénzügyi adminisztrátornak szólítjuk.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

- Három hónapja csak elnököt választott a szövetség, az elnökség még a régi.
- Október 22-re hívtuk össze a rendkívüli közgyűlést, amelyen egy új alapszabályt fogadunk el, ez pedig már egy csökkentett létszámú elnökségről szól. De önmagában például az egész bizottsági struktúra rossz: sokkal kevesebb lesz belőle erősebb mandátumokkal. Olyan társadalmi elnökségnek kell felállnia, amely a stratégiai döntéseket meghozza, de a napi működés biztosítása a bizottságban kell, hogy folyjon. Azt is meg kell érteni, hogy a szakma bármilyen fontos, ma már a kézilabda is üzleti modell alapján kezd felépülni.

- Olyat hallottam öntől, amit korábban egyetlen kézilabda-vezetőtől sem: a 2014-es, horvátokkal közösen rendezendő hazai Eb miatt akár azt is megengedhetőnek tartja, hogy a jövő évi Eb-t és a 2013-as vébét feláldozzuk a csapatépítés oltárán. Ezt komolyan így is gondolja?
- Őszinte vagyok és felvállalom, ezt nemcsak a sajtónak szólt, elmondtam Karl Erik Böhnnek is. Nekünk ténylegesen a 2014-es Eb a legfontosabb. Belefér egy-két vereség, és természetesen nem esne jól, ha nem lennénk ott egy világversenyen, például a jövő évi Európa-bajnokságon. De nekünk az a lényeg, hogy a csapatot összerakjuk, még úgy is, hogy például Pálinger lemondta a válogatottságot. De lehet, még ő is visszakerül. És ezt a tervet nemcsak a kapitánynak mondtuk el, de a Magyar Olimpiai Bizottságnak, illetve az állami támogatásról döntő sportvezetésnek is. Mi egy ilyen úton indultunk el, ez szerintem akceptálható, lehet, hogy miattunk a sporttámogatási rendszert is picit át lehet írni.

- Át kell írni?
- Szerintem át kell gondolni. Más sportág sokkal több érmet tud hozni egy évben, mint a kézilabda, amely az egy-egy férfi és női világverseny mellett még két érmet nyerhet - strandkézilabdában. Nálunk az eredményesség négy csapatból tevődik össze, míg számos sportágban sokkal több a lehetőség, van Európa-bajnokság, világbajnokság, Világkupa. Nem akarok elvenni senkitől, csak máshogy kellene súlyozni. Mondom ezt annak ellenére, hogy a kézilabda is magas támogatásban részesül a MOB-tól.