A magyar férfikézilabda-válogatott a legjobbak közé, azaz az első kalapba került a világbajnoki pótselejtező sorsolásán, melyet az Eb helyszínén, Belgrádban tartanak meg vasárnap 13 órától.
A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint az európai szövetség a vb-előselejtezők, valamint az Európa-bajnokság eredményei alapján készítette el a kiemelést.
Az 1. kalapba az Európa-bajnokság 5-12. helyezettjei, a 2. kalapba az Európa-bajnokság 13-16. helyezettjei, míg a 3. kalapba az előselejtezők hét győztese került.
A sorsolást azzal kezdik majd, hogy a 2. kalapból kihúznak két válogatottat, amelyek csatlakoznak az 1. kalaphoz, a fennmaradó két csapat pedig a 3. kalapba kerül.
Ez alapján a 2013-as spanyolországi világbajnokságért zajló párharcban az Eb-8. magyar együttes a 3. kalapba került Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Hollandia, Litvánia, Montenegró, Portugália, valamint 2. kalapban lévő Csehország, Norvégia, Oroszország és Szlovákia négyese közül két csapat, tehát összesen kilenc válogatott közül kaphat ellenfelet.
|
Minden Eb-meccs egymillió fölötti nézettséggel ment Több mint másfél millióan látták a magyar válogatott utolsó mérkőzését a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjében Horvátország ellen, így a Magyar Televízió 1-es csatornáján a csapat Eb-mérkőzéseinek nézettsége meghaladta a kilencmilliót. A magyar férfikézilabda-válogatott mérkőzéseinek nézettsége a 2012-es Európa-bajnokságon: Forrás: MTVA |
A vb-pótselejtezők sorsolás előtti kiemelése:
1. kalap (Eb 5-12. helyezettek): Izland, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Németország, Svédország, Szlovénia
2. kalap (Eb 13-16. helyezettek): Csehország, Norvégia, Oroszország, Szlovákia
3. kalap (vb-előselejtezők győztesei): Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Hollandia, Litvánia, Montenegró, Portugália
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
A Bayern és az Inter is pórul járt a hajrában a BL-ben
A 2010-es BL-döntő két résztvevője, a Bayern München és az Internazionale is megkezdte nyolcaddöntős szereplését az idei sorozatban, a bajorok a svájci Basel, az olaszok ...
Kiütötték az irányítókat a továbbképzett vízhordók a Serie A-ban is
Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már ...
Mindenki tudja, hogy imádta a bundás kenyeret - diósgyőri szurkolók a csapatkapitányukról
A diósgyőri szurkolók nagy többsége elítéli, és nem bízik L. Ákos ártatlanságában. A Diósgyőri VTK csapatkapitányát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti ...
Chelsea-edzőváltást érhet a Napoli BL-diadala
Bár az első félidő közepén a Chelsea labdarúgócsapata szerzett vezetést, az angoloknak nem sok esélyük volt a végső győzelemre a Napoli elleni idegenbeli Bajnokok ...
A hajrában bukta el moszkvai győzelmét a Real
Ugyan Cristiano Ronaldo első félidőben szerzett góljával a 93. percig vezetett a spanyol Real Madrid a CSZKA Moszkva otthonában, Wernbloom hajrában lőtt találatával az ...
Már csak Abramovics tart ki Villas-Boas mellett
Legutóbbi öt találkozóján nem tudott nyerni a Chelsea, és a Napoli elleni idegenbeli BL-mérkőzésen sem a londoniak az esélyesek. André Villas-Boas alatt az angol sajtó ...
Valahogy mindig betalál a Messit kenterbe verő csatár
A Barcelona untatja, Filippo Inzaghira felnéz, és valahogy mindig betalál Aleksandrs Cekulajevs, az észt bajnokság gólkirálya, aki 46 gólt szerzett egy szezon alatt. Ezt ...
A bajnokság, amely megváltoztatta a futballt - húszéves a Premier League
Amikor az angol élvonalban szereplő 22 klub 1992. február 20-án megegyezett abban, hogy kiválnak a ligából, és Premier League néven létrehozzák a saját bajnokságukat, ...
A jégen töltött idő megeszi az izmot - brutális menetelést darálnak le a dunaújvárosi hokisok
Elképesztő sorozat középen tart a Dab.Docler jégkorongcsapata, amely tíz napon belül a Mol Liga és az osztrák másodosztály (Nationalliga) keretein belül összesen kilenc ...
Az ember, akit nem váltott meg a sport - Chisora nem most tért át a sötét oldalra
Dereck Chisorának megvolt az esélye, hogy hollywoodi történetté változtassa az életét. A fegyverek, a drogok és az utcai erőszak világából indulva a pártfogó felügyelője ...
Jegygyűrű tépte le az ujját, csirkeszárny törte el az arccsontját - furcsa focisérülések
Ever Banega hétvégi sérüléséből kiindulva a Goal.com internetes oldal készített egy tízes listát a focisták legextrémebb sérüléseiből. Volt, akit a jegygyűrűje, vagy a ...
Káosz Újpesten: három kirúgás és egy felmondás egy nap alatt
Roderick Duchatelet belga tulajdonos menesztett az Újpesttől három alkalmaztotat, mire Csehi István ügyvezető igazgató felmondott - írja a Nemzeti Sport hétfői száma. A ...
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.