hirdetés

Görbiczék nagyon megverték a BL címvédőjét

2012.02.19. 17:08

Harmadik meccsét is megnyerte a Bajnokok Ligája középdöntőjében a Győr nőikézilabda-csapata. Karl Erik Böhn edző volt csapatával, a címvédő Larvikkal találkozott, és helyenként örömjátékkal rukkolt elő. A pazar hazai kezdés és a jó hajrá fölényes, kilencgólos győzelmet eredményezett.

Nagyon közel kerültek a Bajnokok Ligája elődöntőjéhez a Győr női kézisei, miután harmadik középdöntős meccsüket is megnyerték. Görbicz Anita kiváló formában játszott, míg a kapuban Lunde Haraldsen kihasználta, hogy jól ismeri az ellenfél játékosait.

Női kézilabda BL, középdöntő, 1. csoport, 3. forduló:
Győri Audi ETO - Larvik (norvég) 31-22 (17-9)
Győr, játékvezetők: Mazeika, Gatelis (litvánok)
gól: Görbicz 12/5, Amorim 5, Radicevic 4, Vérten 4, Lekic 3, Löke 3, illetve Riegelhuth 7/3, Kurtovic 5, Blanco 4, Kohensen 3, Kristiansen 2/1, Breivang 1

Elképesztő iramban kezdte a találkozót a Győr, Görbicz vezérletével villámgyorsan elhúzott 6-1-re, elsősorban az éppen a norvégokra jellemző lerohanásokat alkalmazva. A Larvik edzője, Gjekstad ekkor időt kért, aminek annyi eredménye legalább lett, hogy nem esett még jobban vissza a csapata. 13-8-ig tartotta az ötgólos különbséget a Bajnokok Ligája címvédője, ám a félidő hajrája a magyaroké lett, a 4-1-es széria roppant magabiztos, 17-9-es előnyt hozott a szünetre.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Görbicz és Löke gólöröme

Bár nem látványos, ám annál nagyobb fegyvertény a Győrnek, hogy a Larvik fordulás után sem volt képes közelebb jönni egy percre sem. Böhn csapata tartotta az előnyét, miközben a szinte extázisban kéziző Görbicz olykor egészen szemtelen gólokat dobott, a kapuban pedig Lunde Haraldsen tett ki magáért. Jellemző, hogy a mérkőzés hajrájában, amikor talán egy picit szétesett a játék, zsinórban három hétméterest is megfogott a norvég olimpiai bajnok.

Görbicz: Még tudunk javulni

A Győr eddig mindhárom meccsét megnyerte az 1. csoportban, ahol minden más csapat gólkülönbsége negatív. Görbicz Antia szerint ugyanakkor a zöld-fehérek még jobb játékra is képesek lehetnek. "Egy BL-győztes csapat ellen csak így lehet játszani. Nagyon büszke vagyok mindenkire, jól ment a játék. A második félidő közepe felé elfáradtunk, de a közönség átlendített minket. A védekezésben ilyen kapusteljesítménnyel könnyű dolgunk volt, de még tudunk javulni. Böhnnek a héten volt a születésnapja, így neki és a szurkolóknak is ajánljuk a győzelmet. Minden további meccsre ilyen elszántsággal megyünk majd" - mondta a DigiSportnak a találkozót tizenkét góllal záró irányító.

A csoport állása (az első kettő jut az elődöntőbe)

1. Győri Audi ETO 3 3 - - 94-75 + 19 6
2. Larvik 3 1 1 1 71-76 - 5 3
3. Midtjylland 3 1 - 2 72-83 - 11 2
4. Itxako Navarra 3 - 1 2 71-74 - 3 1

Korábbi eredmény: Midtjylland - Itxako 23-22

II. csoport, 3. forduló:
Metz (francia) - Krim Ljubljana (szlovén) 20-21 (8-13)
Oltchim Valcea (román) - Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 24-34 (13-18)

Az állás:
1. Buducsnoszt Podgorica 6 pont
2. Oltchim Valcea 4
3.  Krim Ljubljana 2
4. Metz 0

Az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Férfi BL: a biztos csoportelsővel meccsel a Veszprém

Az Atlético Madrid és a Kielce is magabiztos győzelmet aratott a Bajnokok Ligája B csoportjának utolsó előtti fordulójában. A jelenleg harmadik Veszprém a zárókörben a már biztos csoportelső Atléticót fogadja. Az esetleges pontszerzés nyolcaddöntőt érne, ugyanakkor vereség esetén a magyar csapatnak már nem a saját kezében lenne a sorsa.

Férfi BL, B csoport, 9. forduló:
Bjerrinbro-Silkeborg (dán) - Kielce (lengyel) 26-37 (12-17)
Atlético Madrid (spanyol) - Füchse Berlin (német) 32-27 (13-12)

csütörtökön:
Csehovszki Medvegyi (orosz) - MKB VESZPRÉM 30-26 (13-13)

Az állás:
1. Atlético Madrid 16 pont
2. Kielce 10 (269-259)
3. MKB VESZPRÉM 10 (238-239)
4. Csehovszki Medvegyi 9 (265-250)
5. Füchse Berlin 9 (268-265)
6. Bjerringbro-Silkeborg 0

D csoport, 9. forduló:
Montpellier (francia) - Köbenhavn (dán) 27-31 (14-17)
Kiel (német) - Ademar León (spanyol) 38-28 (19-13)

szombaton játszották:
Pick Szeged - Partizan Beograd (szerb) 31-21 (13-10)

Az állás:
1. Kiel 15 pont
2. Köbenhavn 14
3. Ademar León 11
4. Montpellier 8
5. Pick Szeged 6
6. Partizan Beograd 0

10. forduló (február 26., vasárnap):
Köbenhavn - Kiel 16.50
Ademar León - Pick Szeged 18 ó
Partizan Beograd - Montpellier 19 ó

Az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

A Győr-Larvik meccs élő közvetítése

Előző
Következő
Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat