A magyar nőikézilabda-válogatott simán, 26-18-ra kikapott vasárnap Németország együttesétől a Trierben rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
Az eddig százszázalékos magyarok a mostani, negyedik fordulóban elszenvedett vereségükkel a második helyre estek vissza a csoportban a szintén hatpontos németek mögé, akiket Görbiczék a legutóbbi fordulóban Nyíregyházán két góllal győztek le. A négyesből az első két helyezett jut ki a decemberi, hollandiai Eb-re.
I csoport, 4. forduló:
Németország - Magyarország 26-18 (13-9)
gól: Lütz 8, Steinbach 7, Melbeck 4, Althaus, Birke 2-2, Geschke, Lörper, Schulze 1-1, illetve Kovacsics 6, Rédei-Soós 4, Vincze, Zácsik 2-2, Bulath, Cifra, Orbán, Szabó 1-1
Ahogy azt mindkét szövetségi kapitány ígérte a két csapat csütörtöki, kétgólos magyar sikerrel zárult nyíregyházi meccsét követően, más összeállítású válogatottak kezdték a találkozót. Az első tíz percben egyik csapat sem tudta állandósítani előnyét, felváltva vezettek a csapatok, mígnem Lütz sorozatban négyszer is eredményes volt, s így a vendéglátók elléptek három találattal a magyaroktól (6-3). Görbicz ráadásul hetest hibázott, s így a németek - Schülke remek védéseinek is köszönhetően - tovább növelték előnyüket. Végül Kovacsics törte meg a magyar gólcsendet (9-4).
Ezt követően Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese sorra dobta a gólokat, s egy találatra megközelítette riválisát. A lélektanilag fontos egyenlítés azonban nem sikerült, miután Lütz ismét eredményes volt (10-8). Ez a gól - és a hazai szakvezető időkérése - átlendítette a hazaiakat a holtponton, így a szünetig ismét magabiztos vezetésre tettek szert (13-9).
A folytatásban felváltva estek a gólok, majd 14-11-nél sorozatban négyszer voltak eredményesek a házigazdák, s ezzel tulajdonképpen el is döntötték a találkozót. Innentől kezdve már csak a különbség mértéke volt kérdéses, s a németek végül 26-18-ra győztek. A norvég Böhn irányításával ez volt a magyarok első veresége tétmérkőzésen.
A csoport másik mérkőzésén:
Fehéroroszország - Azerbajdzsán 33-25 (18-13)
A csoport állása: 1. Németország 6 pont (110-78), 2. Magyarország 6 pont (112-93), 3. Fehéroroszország 4, 4. Azerbajdzsán 0
A további program:
5. forduló (május 30-31.):
Azerbajdzsán - Magyarország
Fehéroroszország - Németország
6. forduló (június 2-3.):
Magyarország - Fehéroroszország
Németország - Azerbajdzsán
Az eddig lejátszott mérkőzések:
1. forduló:
Magyarország - Azerbajdzsán 41-19
Németország - Fehéroroszország 27-19
2. forduló:
Fehéroroszország - Magyarország 25-28
Azerbajdzsán - Németország 16-34
3. forduló:
Magyarország - Németország 25-23
Azerbajdzsán - Fehéroroszország 21-31
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.