Elek Gábor vezetőedző szerint az elmúlt két év legnehezebb párharca előtt áll a nőikézilabda KEK-ben a Ferencváros, amely a soron következő két hétvégén a dán Viborggal találkozik a fináléban.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
"Ötven-ötven százalék az esély. Tavaly ugyan kiejtettük őket a nyolcaddöntőben, de tegyük a szívünkre a kezünket, nem kis szerencsével" - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón a tréner arra utalva, hogy csapata egy éve az utolsó másodpercekben értékesített hétméteresnek köszönhetően idegenben szerzett több góllal jutott túl a Viborgon, amely szerinte akkor az első meccsen nem megfelelően állt a Ferencvároshoz. Hozzátette, ezt a hibát most biztosan nem követi el a rivális.
A szakember úgy véli, mindkét gárda erősödött az elmúlt egy évben, a Ferencváros mellett a világ legjobb közönsége szól, míg a Viborg mellett az, hogy több variációs lehetősége van. Kökény Beatrix, az FTC-Rail Cargo Hungaria ügyvezetője kiemelte, eredetileg a négy közé kerülés volt a cél, ezt az együttes túlteljesítette, de most már nem akarnak itt megállni, azaz egyértelműen címvédésre törnek.
"A mostani sorozat még nehezebb volt, mint az előző, erősebb csapatokon keresztül vezetett az út a döntőbe. A fináléban szerintem két azonos képességű csapat találkozik" - mondta az egykori válogatott játékos, aki megjegyezte, sokan nem szeretnek otthon kezdeni, de a Ferencvárosnak eddig ez bejött. Példaként említette a tavalyi, spanyol Mar Alicante elleni döntőt és az idei, orosz Dinamo Volgograd elleni elődöntőt. Előbbin öt-, utóbbin nyolcgólos előnyt harcolt ki az FTC, mindkét esetben ugyanúgy Dabason játszotta hazai meccsét, mint most vasárnap a Viborg ellen is fogja.
Szucsánszki Zita csapatkapitány azt hangsúlyozta, hogy Dabason olyan pokoli hangulat fogadja majd a csapatokat, amelyet még a Viborg sem tapasztalt. Az irányító - aki ezúttal vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság és a samsungsport.hu közös szervezésű szavazásán a március legjobbjának járó közönségdíjat - elsősorban az agresszív védekezésben látja a siker kulcsát, továbbá hogy támadásban eladott labdákkal ne adjanak lehetőséget a Viborgnak a gyors leindításokra.
Szucsánszki az MTI érdeklődésére elárulta, a bajnoki döntőt nehezebbnek és talán fontosabbnak is tartja, mert a Bajnokok Ligája-döntős Győr legyőzése még nagyobb szakmai siker lenne.
A Ferencváros vasárnap 18.30-tól fogadja a Viborgot Dabason, míg a visszavágót egy héttel később 16.40-től rendezik a dániai városban.
Kapcsolódó cikkek:
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.