Vágólapra másolva!
Sorozatban ötödik, összesítésben kilencedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, mivel a döntő második, szerdai mérkőzésén drámai körülmények között 28-27-re győzött a KEK-győztes Ferencváros otthonában, így 2-0-ra megnyerte a párharcot. A szezon végén visszavonuló Pálinger időn túli hétméterest védett, és ezzel diadalmaskodott az ETO.

A címvédő - amely vasárnap elbukta a Bajnokok Ligája fináléját - remekül kezdett, majd a fantasztikus iramú rangadón örült annak, hogy minimális előnnyel várhatta a második félidőt. A folytatás is izgalmas volt, végül Pálinger óriási bravúrja jelentette az újabb aranyat a vendégcsapat számára.

Női döntő, 2. mérkőzés:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 27-28 (16-17)
gól:
Tomori 6, Szamoránsky P. 6, Zácsik 5, Szucsánszki 5/3, Zivkovic 3, Szádvári 1, Cifra 1, illetve Löke 7, Amorim 6, Görbicz 5/4, Orbán 3, Kovacsics 3, Radicevic 3, Gros 1.
A párharcot 2-0-s összesítéssel a Győr nyerte.

Egy hete az ETO jó hajrájának köszönhetően nyert hazai pályán a trónkövetelő ellen. Azóta a győriek a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen idegenben lőtt kevesebb gól miatt elbukta a BL-finálét, az FTC viszont sikeresen megvédte címét a KEK-ben a dán Viborggal szemben.

A népligeti meccs előtt a vendégek virágokat nyújtottak át az európai kupasiker részeseinek, ugyanakkor a hazaiak a szezon végén búcsúzó Pálingert, valamint a BL-ben gólkirálynő Görbiczet is köszöntötték.

A fővárosi szurkolók azért fricskázva is emlékeztették a győrieket a hétvégére. Egy olyan transzparenst feszítettek ki, amelyen 1-től 7-ig áthúzták a számokat és "ami nem megy, nem kell erőltetni" felirat díszelgett utalva arra, hogy az ETO története valamennyi európai kupafináléját elveszítette.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Még két perce sem ment a találkozó, már 3-0-val robogott a Győr. Ahogy felébredt az FTC, a hatodik percben Tomori révén egyenlített is (4-4), sőt fordított. A folytatásban annak ellenére nem tudta visszavenni a vezetést az ETO, hogy kétszer is emberelőnybe került, ám amikor néhány labdát elszórtak a hazaiak, ismét fordult a kocka.

Ahogy Elek Gábor vezetőedző érezte, hogy a ferencvárosi játékosok nem eléggé összpontosítanak, időt kért (22. perc: 13-14). Löke változatlanul sziporkázott, ebben a szakaszban más nem is lőtt gólt a vendégektől, akik azért vonulhattak minimális előnnyel pihenőre, mert Haraldsen kivédte Szucsánszki büntetőjét.

A fordulást követően több poszton cserélt Karl Erik Böhn, a győriek mestere, de Tomori remeklésével visszavette a vezetést a házigazda. Egyre durvább lett a meccs, és Kovacsicz kiállítása alatt Kovacsics nem hibázott (21-22), Radicevic viszont ziccereket rontott.

Az FTC hullámvölgybe került, közel tíz percig nem dobott gólt Pálingernek. Elek időt is kért a 44. percben, 21-23-nál. Zácsik egy kihagyott hetes után a kipattanót összeszedve törte meg a gólcsendet. Ettől lendületet kaptak a hazaiak, és a záró tíz perc már az ő 25-24-es előnyükkel kezdődött, köszönhetően Pastrovics számos bravúrjának - ő kilenc percig nem kapott gólt.

A végjáték nagyon vontatottan haladt, a "szaunában" sok volt a padlótörlés és az ápolás. Fej fej mellett haladt a két együttes, majd Cifrát kiállították. Amorim egyenlített (27-27), és innen indult a záró perc. Pálinger megfogta Zácsik ziccerét, a túloldalon pedig hétmétereshez jutottak a vendégek. Tomorit kiállították, a büntetőt pedig Görbicz bedobta, így volt még egy támadása a Fradinak kettős emberhátrányban 15 másodperccel a vége előtt, és időntúli hetest kapott. Zivkovic volt a végrehajtó, ám Pálinger lábbal védett, ezzel bajnok lett az ETO.

A Győr ezt megelőzően nyolcszor (1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011) volt bajnoki aranyérmes.