Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon végén alá fog írni a magyar bajnokhoz. A spanyol edző kiválóan védekező csapatot csinált az Itxakóból, szerinte a Győrnek is szakítania kell a korábban megszokott stílussal, ehhez pedig olyan játékosok kellenek neki, akik hajlandóak felkavarni az állóvizet. Beszélt arról is, hogy Spanyolországban néhányan kisebb sokkot kaptak, amikor meghallották, hogy Nagy László elhagyja a Barcelonát.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static3.origos.hu/i/1205/20120524-ambros-martin-gyor-edzo16.jpg)
Még izgulok egy kicsit, hogy ekkora felhajtás van körülöttem, de azt már most érzem, hogy egy nagyon jó családba csöppentem - kezdte az [origo]-nak adott interjút Ambros Martín, aki három évre szerződött a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-döntős győri kézicsapatához.
Milyen emlékei vannak a magyar kézilabdáról?
Játékosként a Portland San Antonióval Magyarországon nyertem az első trófeámat, 2000-ben a KEK-döntő visszavágóján kikaptunk a Dunaferrtől, de összesítésben mi győztünk (26-20 volt a visszavágó, összesítésben 48-45-re nyertek a spanyolok, Martin Dunaújvárosban egy gólt dobott - a szerk.) Játszottam a Veszprém ellen, edzőként pedig a Cornexi és természetesen a Győr ellen is irányítottam az Itxakót. A magyar csapatok játékhoz való hozzáállása mindig is tetszett, ezért is fogadtam el a Győr ajánlatát.
2003-ban hagyta abba a kézilabdázást, milyen út vezetett a győri kispadig?
Egy spanyol másodosztályú férficsapatnál kezdtem edzősködni, utána hívott egy olyan női csapat, amelyben garantálták, hogy szabadkezet kapok, és évekig dolgozhatom. Ezután már csak női csapataim voltak, az Itxakóval BL-döntőig jutottam tavaly, és most az idei BL-döntőshöz igazoltam, így a nőknél lassan elérem a legmagasabb szintet. Célom, hogy egyszer majd első osztályú férfi csapatot irányíthassak, de addig még van néhány feladatom a Győrnél.
Információink szerint már tavaly decemberben elkezdődtek a tárgyalások ön és a győri vezetők között. Milyen érzés volt az Itxakót a BL középdöntőjében úgy irányítani, hogy tudta, hogy leendő csapata ellen meccsel?
Valóban tárgyaltunk már decemberben, de rám ez semmilyen hatással nem volt. Viszont úgy láttam, hogy a győri játékosoknak, akik már sejtették, hogy én leszek az edzőjük, ez plusz motivációt adott a meccsen, és még jobban küzdöttek, az akkori csapatom kárára, hiszen otthon ki is kaptunk a Győrtől.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static4.origos.hu/i/1205/20120524-ambros-martin-gyor-edzo12.jpg)
A Győr változtat a politikáján, és a nyáron főleg magyar játékosokat igazol, ahogy most szerződtette Herr Orsolyát, Hornyák Dórát, Rédei-Soós Viktóriát és Szepesi Ivettet is. Újabb külföldi sztárok nélkül is el lehet érni a célokat?
Számomra egyáltalán nem fontos, hogy milyen nemzetiségű egy játékos, és az sem érdekel, hogy a személyi igazolványába milyen születési dátum van írva. Olyan játékosokra van szükségem, akik ambíciózusak, nem jóllakottak, nyerni akarnak, és ezért hajlandóak szakítani a korábban megszokott stílussal, hajlandóak felkavarni az állóvizet.
A Győr védekezésben elmarad az európai elittől, viszont az Itxako pont a remek védekezéssel került az elmúlt években a legjobbak közé. Jövőre "itxakós" stílusban fog játszani a Győr is?
Nincs olyan, hogy "itxakós" stílus, csak hatékony stílus van. Remélem, hogy a lányok meg fogják érteni, hogy azért kell változtatni a taktikán, hogy nyerjünk.
Ebben segíthet a franciák világbajnoka, a védekező specialista Raphaelle Tervel,aki a hírek szerint a győriek kevés külföldi igazolásának egyike lesz. Mi igaz abból, hogy korábbi játékosát magával hozza az Itxakóból?
Tervel most a franciák olimpiai selejtezőjére készül, mással nem foglalkozik. Azt nem tagadom, hogy tárgyaltunk az Itxakóval, de egyelőre korai erről beszélni.
Az MKB Veszprém férfi csapatának szintén spanyol edzője lett Antonio Carlos Ortega személyében. Mi a véleménye kollégájáról és honfitársáról?
Nagyon jól ismerjük egymást, egy korosztály vagyunk, szinte együtt nőttünk fel, rengeteget játszottunk egymás ellen. Ő jobbszélső volt, én pedig bal-, így folyamatosan találkoztunk a pályán, például a Portland-Barcelona rangadókon. Remek edzőnek tartom, jól járt vele a Veszprém, és külön örülök annak, hogy a férfi és a női magyar bajnoknak is spanyol edzője van.
|
Kisebb sokkot kaptak Nagy László távozásánál |

Hivatalosan is átvette az irányítást Böhntől
Korábban az a vád érte a győriek edzőjét, a norvég Karl Erik Böhnt, hogy többek között azért nem tudott BL-t nyerni a csapattal, mert külföldiként nem tud tökéletesen kommunikálni a játékosokkal. Ortega a veszprémi székfoglalójában elmondta, hogy meg fog tanulni magyarul, ön is tervezi?
Én már el is kezdtem a tanulást, mert a kommunikáció az egyik legfontosabb ebben a sportban. Biztos vagyok benne, hogy az elején ez hátrány lesz a számunkra, viszont ha a játék nyelvét értjük, és a játékosok ugyanazt mondják, amit én, akkor nem lesz problémánk a kommunikációval.
Meg tudja ígérni a győri szurkolóknak a régóta várt BL-győzelmet?
Tudom, hogy miért vagyok itt, ez az egy trófea hiányzik a gyűjteményemből, akárcsak a Győrnek. Nálunk jobban nem akarja senki a BL-győzelmet.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.