Kitűnően halad Nagy László veszprémi átigazolása Antonio Carlos Ortega szerint, aki azt sugallta egy interjúban, hogy Nagy már a barcelonai szerződésének lejárta előtt, még nyáron megérkezhet a magyar bajnokhoz.
"Számomra ez egy kihívás, egy bonyolult feladat, de azt gondolom, meg fogom tudni oldani" - nyilatkozta az AS-nek magyarországi szerepvállalásáról az MKB Veszprém új spanyol edzője, Antonio Carlos Ortega. Az interjúban az AS többször is felveti Ortegának, hogy kevés tapasztalata van, veszprémi kinevezését pedig váratlannak nevezte (a 41 éves edző korábban öt évig vezette a rendre a spanyol bajnokság középmezőnyében végző Antequerát).
Arra a kérdésre, hogy hogyan halad Nagy László átigazolása, Ortega kissé talányosan azt válaszolta: "Ebben radikálisan megváltoztam, már semmi miatt nem kell aggódnom. A klub igazolja a játékosokat, én meg edzem őket. Szóval kitűnően halad Nagy átigazolása". A Barcelona korábban bejelentette, hogy Nagy a Veszprémhez igazol, de mivel egy év még hátravan a szerződéséből, még egyik fél sem közölte, hogy még idén (ezért a szerződése szerint hárommillió eurót kellene fizetnie a Veszprémnek) vagy csak 2013-ban érkezik Veszprémbe.
Ortega azt mondta, nem tudja, hogy a Veszprém fizet-e a Barcelonának Nagyért, de szerinte a katalán csapatnál már több példa volt arra, hogy olyan játékos távozott, akiket szerződés kötött a klubhoz, példaként Kasper Hvidtet és Dejan Pericet említette.
A Barcelona chilei beállósa, Marco Oneto hétfőn jelentette be, hogy a Veszprémben folytatja pályafutását, és Ortega azt is megerősítette, hogy a katalán klub másik játékosával, Cristian Ugaldéval is tárgyalnak. Nagy László szövevényes átigazolásáról itt olvashat bővebben.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.