Vágólapra másolva!
Amennyiben a magyar női kézilabda-válogatott kedden legyőzi a román csapatot, és az oroszok nem nyernek a spanyolok ellen, Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese bejut a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjébe.

A feladat nem egyszerű, hiszen a csapat motorja, Görbicz Anita vírusos megbetegedése miatt a vasárnapi, Montenegró elleni találkozót is kihagyta (28-26-os vereség lett a vége), míg a gólerős és remekül védekező Tomori Zsuzsannát az európai szövetség első fokon egy mérkőzésre eltiltotta a bírók sértegetése miatt. A magyarok fellebbeztek, és még mindenképpen a kedd esti (20.15) összecsapás előtt eldől, játszhat-e a 2012-es év legjobb magyar kézilabdázójának választott átlövő.

A válogatottnál volt egy csere is: Vincze Melinda helyett a nemrég honosított, fehérvári Triscsuk Krisztina került be a keretbe. A korábban vádlisérüléssel kezelt irányító-átlövőnek ez lesz a debütálása a magyar csapatban.

A középdöntő újvidéki csoportjának küzdelmeiből még két forduló van hátra. Az olimpiai ezüstérmes montenegróiak egyelőre nem veszítettek pontot, így szinte már az elődöntőben vannak. Az erről az ágról kiadó további egy helyért a magyar, a román, a spanyol és az orosz csapat küzd. Amennyiben a magyarok nem tudnak kedden este nyerni, akkor a román, valamint a délutáni spanyol-orosz párharc győztese is reményt keltő pozícióba kerül.

"A hátralévő két ellenfelünk teljesítménye a hullámvasútéhoz hasonlítható. Vannak remek és pocsék napjaik. Kérdés, hogy velünk melyik állapotukban találkoznak. És persze az is, hogy mi milyen formában leszünk. Görbicz játékában ugyan reménykedem, de nincs sok esély rá, mert nagyon sokat fogyott az utóbbi napokban" - mondta az MTI-nek Böhn. Hozzátette: Tomoriért - aki "a montenegróiak ellen annyi ütést kapott fejre és testre, hogy egy bokszolónak is elég lett volna" - harcolnak.

"Sajnos, a játékvezetők megelégedtek annyival, hogy az első félidőben Tomoriról piros lappal kiküldtek egy játékost, de a folytatásban már elnézték az ütéseket. Erre lett mérges, és végül őt is kiállították végleg" - fogalmazott a norvég szakvezető.

Kiemelte: Triscsuk becserélésével további variációs lehetőségekre nyílik lehetőség mind az irányító, mind pedig az átlövő poszton. Persze ezt akkor lehetne maximálisan kihasználni, ha Görbicz és Tomori is rendelkezésre állna - tette hozzá. "A csapat eddig is megmutatta, hogy éles szituációban jó játékra képes. Most is ebben bízom, mert nagyon jól összekovácsolódott a válogatott" - mondta Böhn.

A középdöntő további programja:
december 11., kedd:
16.15: Spanyolország - Oroszország
18.15: Németország - Montenegró
20.15: Magyarország - Románia

december 13., csütörtök:
16.15: Spanyolország - Montenegró
18.15: Németország - Románia
20.15: Magyarország - Oroszország

A II-es középdöntő-csoport állása:
1. Montenegró 6 pont
2. Magyarország 4
3. Románia 3
4. Spanyolország 2 (80-83)
5. Oroszország 2 (74-77)
6. Németország 1.

A csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, a 3. helyezett az 5. helyért léphet pályára a helyosztón.