Vágólapra másolva!
Csütörtök Katarba repül, és szombaton már új csapatában, az al-Shamalban lép pályára Pérez Carlos, az MKB Veszprémből 16 év után távozó kubai születésű magyar válogatott átlövő. A kézilabdázó májusban még visszatér egy búcsúmeccs erejéig.

"Annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy közeleg a végső búcsú ideje meg sem fordult a fejemben, hogy így megyek el Veszprémből. Időnként azonban történnek olyan váratlan események, amikor azonnal dönteni kell. Kevés idő marad a gondolkodásra" - nyilatkozta Pérez a klub hivatalos honlapján.

A kiváló átlövő 1997-ben egy magyar-kubai sportmegállapodás keretében érkezett Magyarországra, de a többi játékostársával - többek között Urios Fonsecával, Vladimir Hernandezzel, Julio Fissel, Diaz Ivóval - együtt már nem tért vissza a kubai válogatotthoz. A Veszprémmel tizenháromszor nyert bajnoki aranyat, volt KEK-győztes, BL-döntős, négyszer választották az év játékosának, a válogatottal az athéni és a londoni olimpián is szerepelt és mindkétszer negyedik lett.

Azt mondta, az elején kicsit zavarta, hogy az új edző, Carlos Ortega alig számított rá, de miután átgondolta az egészet, rájött, egy negyvenéves játékosra már nem lehet csapatot építeni.

"Carlos, elődjéhez Mocsai Lajoshoz hasonlóan azt mondta, hogy nyugodtan szóljak, ha fáradt vagyok, ha sok a munka, ha valami már nehezemre esik. S itt jutottam el odáig, hogy nekem már valóban megterhelő a folyamatos, naponta elvégzendő, nagy fizikai igénybe vétel. De ha nagyon őszinte akarok lenni, már a motiváció sem volt a régi. Talán úgy lehetne megfogalmazni legjobban az egészet, hogy elfáradtam" - mondta.

Az átlövő a 2015-ös katari férfikézilabda-világbajnokságig írt alá új klubjában, családja is hamarosan követi majd a Közel-Keletre. De azt mondta, májusban még visszatér: "Játszom egy búcsúmeccset, hogy megköszönhessem azt a sok szeretetet, amit a várostól, a szurkolóktól kaptam."