Elkallódnak-e a jövő Nagy Lászlói?

Vágólapra másolva!

A magyar kézilabda komoly eredményekkel büszkélkedhet, a hátországa azonban vegyes képet mutat. Rengetegen űzik a sportágat lényegében hobbiból, megyei szinten, de ha felbukkan egy őstehetség, már nem biztos, hogy felfigyel rá valamelyik nagy klub. Így pattog a labda a falvakban, kisvárosokban.

Ha a kézilabda Magyarországon szóba kerül, akkor a válogatottak, az élvonalbeli bajnokság, vagy az utóbbi időben sokat emlegetett Nemzeti Kézilabda Akadémia jut az ember eszébe. Közben viszont van élet a hátországban is, hiszen 18-19 ezerre tehető az igazolt felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő játékosok száma, a négy osztályban (NB I, NB I/B, NB II, megye) csaknem 600 csapat játszik, és akkor még nem beszéltünk a 7-14 évesek számára kiírt Gyermekbajnokságról, amely majd' tízezer főt tömörít.

Október elején a szövetség szerződést kötött ötven általános iskolával, a cél a tömegbázis növelése és a 6-14 évesek képzése. Az iskolákban két szakfelügyelő ellenőrzi a munkát, a testnevelők tiszteletdíjat kapnak, ami rendben is van, de ez az ötven iskola elenyésző a háromezer működő intézményhez képest.

Mocsai Lajos, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia vezetője év elején arra panaszkodott, hogy a 2005-ös junior vb-bronzon kívül nem volt jelentős utánpótlás-eredményünk az elmúlt időszakban.

"A magyar kézilabda felelőssége, hogy nem nevelődött ki egy újabb garnitúra, és a szaksajtóé is, hogy nem hívta fel a figyelmet erre a veszélyre" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak. "Én is szívesen mentem volna ki a világbajnokságra fiatalabb kerettel, de egyszerűen nincsenek meg azok a kézilabdázók, akikre szükség lenne."

Talán ezen a helyzeten is lehet segíteni Bogláron, ahol jelenleg hetven fiatal sportoló kap szakmai képzést, és mellette kollégiumi ellátást, gimnáziumi oktatást. Az akadémia emellett négy csapatot is versenyeztet. A kisebb régiókban küzdő több száz kézicsapat világa ugyanakkor egészen más.

Hangulatos megyei csata, maréknyi drukkerhaddal

Mindig így kellene meccsre járni - ez az első, ami eszünkbe jut a Domony-Üllő kézimeccsre megérkezve. A helyszín Kartal takaros kis sportcsarnoka, ahová jegy, biztonsági őr és egyáltalán bármiféle ellenállás nélkül csak úgy kényelmesen besétál az ember. A Pest megyei bajnokságban hagyományosan rangadónak számító meccsen mintegy ötvenen szurkolnak, a két csapat ifijei, hozzátartozói.

Sem a hangulatra, sem a meccsre nem lehet panasz. Kemény a játék, de mint a vendégek edzője utóbb elmondja "senkit nem kellett levinni". Azért zsinórban négy gólt hetesből dobnak, és hosszabb is lehetne a sorozat, ha nem maradna ki egy. A zárt térben elég hangos a maréknyi drukkerhad is, utóbb kiderül, ez taktikai fegyver.

Domony két éve nem játszhat ugyanis hazai pályán, azóta tilos betonon meccset rendezni. Így került képbe Kartal, ahol viszont a korábbi száz-százötven nézőt elveszítve kiegyenlítődik a két tábor hangereje, ez pedig - a domonyiak szerint - befolyásolja a fiatal bírónőket is.

Domony-Üllő megyei kézimeccs Fotó: Ujlaky István - Origo

Tudatában van ennek az Üllő is, melynek cseréi nyomás alá helyezik a hölgyeket, teli torokból üvöltve olyasmiket, hogy "passzív!", "ez miért nem hetes?", meg "folyton beszél, kapjon lapot". Pedig a kezdeményezés nemes: a nemzetközi szövetség női bírókat szeretne a női meccsekre, ám az újoncokat még nem lehet a profiknál bevetni, így került a képbe a megyei férfi bajnokság.

Az Üllő rosszul kezd, de szoros marad az eredmény, ezért hiába vezet végig pár góllal a Domony, az utolsó percben mínusz kettőről egyenlítenek a vendégek, 24-24 a vége. Az egyik hazai dühből a földhöz vágja a könyökvédőjét, társai megkésve reklamálnak a bíróknál, de többen elismerik, hogy semleges volt a játékvezetés. Magát az elnököt háromszor küldik ki durva szabálytalanságért, az egyik játékos feljelentést fontolgat, de a többség higgadtan hazaindul az autójával.

Végül is érthető, hogy az Üllő ledolgozta a hátrányát a hajrában: náluk a felnőtteknek is van heti két edzés, míg a domonyiaknál csak az ifik edzenek, a felnőtteknek ez már nem fér bele a munka mellett. Ők csak meccseket játszanak.

Semmiből két év alatt az NB II-be

Akad olyan klub, ahol éppen azért álltak össze és tértek vissza az öregebb játékosok, hogy ezzel fejlődési lehetőséget adjanak a fiataloknak. Ha a nagycsapat nem esik ki az NB II-ből, akkor a juniorok a saját korosztályukban is játszhatnak bajnokikat, és egy-két évet fejlődve a felnőttek között alapemberré válhatnak.

Hogy régiós szinten vannak megszállott edzők és játékra fogható fiatalok, arra is lehet példát találni. Egy alig 4000 fős kisváros, Simontornya évtizedeken át rendelkezett NB-s kézilabdacsapattal (női és férfi vonalon egyaránt), amely azonban anyagi problémák és az emberi erőforrás hiánya miatt megszűnt.

2011 augusztusában harmincöt, a kézilabdát szerető sportbarát új sportegyesületet alapított (Simontornyai Kézilabda Klub, röviden SIKK), jelenleg már az NB II egyik legjobb juniorcsapatával rendelkezik, és Széplaki Zoltán edző szerint a következő húsz évre biztosítottnak látszik a településen a sportág fennmaradása.

Simontornya kézicsapata tavaly kivívta az NB II-es indulást Forrás: Simontornyai Kézilabda Klub

"Simontornyán azért volt könnyű a semmiből feltámasztani a sportágat, mert a kézilabdának volt múltja, és akik ebbe belefogtak - velem együtt -, azok egykoron ugyancsak űzték. Miután a gyerekeket az iskolában felkészítettük a diákolimpiára, jött az ötlet, hogy lehetne őket versenyeztetni akár bajnoki rendszerben is."

A csapat játéklehetőséget keresve tavaly a Fejér megyei bajnokságban szerepelt, ezzel párhuzamosan az ötcsapatos Tolna megyei bajnokságban kiharcolta az NB II-es szereplés lehetőségét. Idén a harmadosztály Dél-nyugati csoportjában már a felnőtt és a junior bajnokságban is indul.

Tömegsportalapú bázis kell

Széplaki azt mondja, a "végeken" vannak még olyan testnevelők, pedagógusok, akik megszállottak szeretik a sportot, és nekik sokkal alkalmazkodóbbnak és elhivatottabbnak kell lenni, mint a profi kluboknál dolgozó kollégáiknak.

"Mindig is széles, tömegsportalapú bázisban gondolkodtam, én jobban örülök annak, hogy van egy megyei, vagy NB II-es csapatom, mintha lenne egy olimpiai bajnokom" - állítja. "Olyan kerettel dolgozunk, akik közül nem mindenki tökéletes kézilabdázó alkat. De én gyereket még sohasem küldtem el, pláne, ha lelkesen jár edzésre. A környező városok nagyon irigykednek ránk, mert most olyan utánpótlás garnitúránk van, amely a következő húsz évre meghatározza a város sportéletét, és biztosítja a bajnoki szereplést. Már most vannak olyan szintű kéziseink, akiket jobb csapatok is elvihetnének, csak nem vagyok biztos abban, hogy ez most jót tenne nekik."

Simontornyáról leginkább úgy kerülhetne a nagy klubok radarjára egy tehetség, ha a helyiek beajánlanák, Üllőn viszont működik a focihoz hasonló rendszer: a környékbeli nagyobb klubok, például a PLER képviselői időről időre kilátogatnak a meccsekre, és ha ígéretes fiatalt látnak, lecsapnak rá.

Széplaki azt mondja, a kis egyesületeknek, iskolai diáksportköröknek rendszerint beszűkülnek a lehetőségeik, hiszen folyamatosan visznek el tőlük játékosokat. De azzal nem ért egyet, hogy olyan nagy bajban lenne a kézilabda-utánpótlás, mint ahogy erről beszélnek.

"Szerintem ezt kicsit eltúlozzák. Sokkal aggasztóbb, hogy nagyok a különbségek. Egy Nemzeti Kézilabda Akadémia, vagy egy jó élvonalbeli klub ifjúsági csapata - köszönhetően a nagyobb támogatottságnak, és a legjobbak elcsábításának - 20-30 góllal ver mindenkit, viszont az utánuk következő szélesebb bázis már egy szinten mozog. A mi junior csapatunk az NB II-es mezőny egyik legjobb kondícióban lévő együttese, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy érmes helyen zárnak a bajnokság végén. Márpedig ha így az ismeretlenből bekerülve a harmadosztályba érmet nyernénk, az tökéletesen bizonyítaná a kisműhelyek létjogosultságát."

A 15-18 éves korosztály néhány tagja több bajnokságban is játszik, van olyan, hogy az Országos Serdülő-bajnokság (OSB) meccsén bemelegít, az NB II-es junior bajnokin szinte végig játszik, majd leül a felnőttek kispadjára is.

Széplaki szerint a TAO-rendszer nagyon jó dolog, Simontornya is nyert tízmillió forintot tavaly (ahogy korábban az Üllő is sikerrel pályázott), de úgy látja, ez nem a kiscsapatoknak lett kitalálva, mivel a szükséges pénzügyi, gazdasági szakemberek finanszírozására továbbra sincs pályázati lehetőség, illetve alacsonyabb szinten a pályázat ezen részei elutasításra kerülnek. A csapatot nagyon sokan támogatják, a szülők és a szurkolók sokat tesznek azért, hogy a tehetséges garnitúra együtt maradhasson. De vannak hosszabb távú célok is, a város szeretne egy női NB II-es együttest is működtetni, és egy régiós utánpótlás-nevelő bázis építeni.