Vágólapra másolva!
Pénteken a norvég ligaválogatott ellen kezdi meg szereplését a nőikézilabda-válogatott a hét végi Provident-kupán. A háromnapos tornán a cél, hogy a szakvezetés felmérje, hol tart a csapat a világbajnoki felkészülésben.

"Nagyon nehéz ellenfelek ellen lépünk pályára a három nap alatt, nem lesznek könnyű mérkőzéseink. Elsősorban egy felkészülési tornát játszunk, amelynek célja, hogy megtudjuk, hol tartunk, hiszen a decemberi világbajnokságra készülünk, és emellett szeretnénk győzni. Elsőként a norvégokkal mérkőzünk, akik gyors játékot játszanak, nagyon jól hajtják végre a lerohanásokat. Erre nagyon figyelnünk kell, meg kell állítani őket" - nyilatkozta Görbicz Anita a szövetség honlapján.

A győri irányító kezéből a közelmúltban távolítottak el egy csavart, így nem teljes értékű még. "Szerda óta edzek ugyan, de még nem vagyok tökéletesen rendben. Azt hiszem, mindenképpen egy kézzel játszom majd, két kézzel még nem biztos, hogy menne. Ilyen korábban is előfordult már, eddig nem jelentett gondot, remélem, most sem fog."

Az ellenfél a B keretével érkezik Szombathelyre, az első csapat ugyanis a románok elleni Eb-selejtezőn érdekelt.

A norvégok kerete:
kapusok: Stine Lidén (Storhamar), Alma Hasanic (Larvik)
mezőnyjátékosok: Thea Mörk (Larvik), Karoline Naess (Stabaek), Kamilla Sundmoen (Storhamar), Hanna Yttereng (Levanger), Lise Löke (Larvik), Tonje Nöstvold (Byaasen), Tonje Löset (Tertnes), Marie Henriksen (Byaasen), Stine R. Skogrand (Tertnes), Ida Björndalen Karlsson (KIF Vejen), Jenny Osnes Graesholt (Nordstrand), Betina Riegelhuth (Storhamar), Camilla Herrem (Byaasen)

A magyarok kerete:
Kapusok: Herr Orsolya (Győr), Kiss Éva (Fehérvár)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC), Orbán Adrienn (Győr)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém), Rédei-Soós Viktória (Győr)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Kovacsics Anikó (Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Cifra Anita (FTC), Mayer Szabina (Fehérvár), Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújváros), Szekeres Klára (Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC), Triscsuk Krisztina (Érd), Zácsik Szandra (FTC)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC), Vincze Melinda (Dunaújváros)

A Provident-kupa programja:
Október 25., péntek:
17.00: Magyarország - Norvégia
19.00: Horvátország - Brazília

Október 26., szombat:
13.05: Magyarország - Brazília
15.05: Horvátország - Norvégia

Október 27., vasárnap:
10.00: Brazília - Norvégia
12.05: Magyarország - Horvátország