Vágólapra másolva!
A női kézisek leukémiából lábadozó kapitánya, Karl Erik Böhn lassanként fiatalodik, és egy magyar-norvég vb-döntőért már egész este fent maradna. 

Karl Erik Böhnnél, a magyar női kézisek szövetségi kapitányánál egy éve, a bronzéremmel zárult Eb után akut leukémiát diagnosztizáltak. Februárban hat kemoterápiás kezelést végeztek rajta, három hétig mesterséges kómában kellett tartani, ami előtt az orvosai közölték: lehet, hogy többé nem kel fel. Nyár elejére terveztek csontvelő-átültetést nála, ám az állapota rosszabbodott, ezért júliusban újabb kemoterápiás kezeléseket kapott. Végül szeptemberben esett át a csontvelő-átültetésen, a donorja húga, Vigdis volt.

Sokáig emberek közé sem mehetett a rendkívül legyengült immunrendszere miatt, de az elmúlt hónapokban lassan javult az állapota. Jelenleg otthonában lábadozik, de mindennap be kell mennie a kórházba ellenőrzésre. A szerbiai vébén még nem lehet ott, de figyeli a torna fejleményeit.

Telefonon sikerült elérnünk a 48 éves edzőt, aki röviden, de készségesen válaszolt a kérdéseinkre, beszélt a vébéről, és arról, amin az elmúlt évben keresztülment.

Egy hónapja azt mondta, százévesnek érzi magát, és kilencvennek néz ki. Mennyinek érzi magát most, és mennyinek néz ki?

Most sem nézek ki sokkal jobban, de már hetvennek érzem magam (nevet). Múlt héten az orvosok is javulást állapítottak meg, így lassanként fiatalodom.

Mi jutott eszébe elsőként, mikor megtudta, hogy beteg?

Egyszerűen csak szerencsésnek éreztem magam, hogy észrevették. Semmi gondom nem volt a rákkal, könnyű volt.

Hogy érti, hogy könnyű volt?

A környezetem teljesen rendben volt, ez kötött le. Klassz munkám volt, csodás játékosaim, bronzérmet szereztünk az Európa-bajnokságon. Tökéletes volt minden.

Egy éve ilyenkor még minden tökéletes volt Forrás: MTI/Illyés Tibor

Korábban, a betegsége idején kijelentette, nem hisz a csodákban. Mi a helyzet most?

Most sem hiszek a csodákban, egyszerűen csak szerencsés vagyok. Az orvosok tudása és kompetenciája nélkül elvesztem volna.

Igaz az, hogy kis híján feladta a küzdelmet októberben, amint azt több lap is megírta?

Igen, így volt, akkoriban minden rosszul ment, a szeptemberi csontvelő-átültetés nagyon megviselt, képtelen voltam kikapcsolni, csak ez járt a fejemben. Az jelentett fordulópontot, mikor azt tudtam mondani magamnak: a ráknak vége, már minden rendben van, ez egy új kezdet.

Mi hiányzott a legjobban önnek az elmúlt hónapokban?

Erre nehéz válaszolni. Hosszú hónapokon át napi 22-23 órát a kórházi ágyban feküdtem, az egész testemet fájdalmak gyötörték. Talán az volt a legrosszabb ebben, hogy képtelen voltam normális, hétköznapi életet élni.

Beszélt magyar játékosokkal ezen idő alatt?

Nem, nem telefonálhattam, de többször is váltottunk levelet, volt hat-hét hosszabb beszélgetésünk is. Semmit nem tudtam csinálni, de a drukkerek, a játékosok és a szövetség odaadó támogatását így is éreztem. Egyszer megtörtént, hogy az oslói kórház előtt összegyűlt néhány szurkoló, és mivel nem fogadhattam látogatót, kintről üzentek nekem.

Forrás: vg.no

Kikérte a véleményét a magyar szövetség, mielőtt Hajdu János lett a megbízott kapitány?

Igen. János felkészült szakember, jó kezekben van a csapat nála.

Mit vár a vébén a magyar csapattól?

Mivel nagyon erős együttes, szinte bármit elérhet. Sokat jelente, ha meg tudnánk nyerni a csoportot, ahol Németország és Románia kemény ellenfél lesz. Azért a vb-győzelem kemény dió, ahhoz szerencse is kellene.

Ha jól tudjuk, Norvégiát tartja esélyesnek.

Igen, nálam ők a favoritok. Fizikálisan rendkívül felkészült csapat, és bár a teljes keret ezúttal nem annyira erős, mint a korábbiak, mindent egybevetve még mindig a mezőny legjobbja.

Összejöhet egy norvég-magyar döntő?

Igen, lehetséges. Ha mindkét válogatott megnyeri a csoportját, külön ágra kerülnek a kieséses szakaszban. Ha tényleg norvég-magyar döntő lesz, biztosan fent maradok egész este!

Még a Győri Audi edzőjeként Forrás: MTI/Kovács Anikó

Lehetséges, hogy egy-két vb-meccset meg tud nézni a helyszínen?

Nem, nem mehetek, mindennap vizitre kell mennem a kórházba, így lehetetlen elhagynom az országot. Itthon lassan kezdek normális életet élni, a munkámhoz is visszatérek, de a napi kórházlátogatás miatt egyelőre Norvégiában kell maradnom.

Mikor tér vissza a csapathoz?

Március közepétől áprilisig Magyarországon leszek, utána hazautazom megint. Később, júniustól hosszabb időre is jöhetek, ha továbbra is úgy javul az állapotom, mint az utóbbi időben.

Jövőre Magyarország rendezi a női BL négyes döntőjét. Mit jelenthet ez a magyar kézilabdának?

Ez tökéletes, ahogy van. Mivel a magyar kézilabdanemzet, sokat jelent egy ilyen rendezés, amin már természetesen jelen leszek én is.

A Győri Audi májusi BL-győzelmét már látta is, vagy csak a hírét hallotta?

A döntő mindkét meccsét megnéztem, és nagyon büszke voltam a csapatra. Klassz volt látni, hogy hét elveszített kupadöntő után végre célba értek, megdolgoztak érte, megérdemelték.