Vágólapra másolva!
Mindössze két mérkőzésre tiltotta el az EHF a Görbicz Anitát szándékosan lefejelő Milena Knezevicet, így a már biztos Final4-résztvevő podgoricai sztár játszhat a nőikézilabda Bajnokok Ligája döntőjében, ha a Buducsnoszt - még nélküle - megnyeri az elődöntőt. A kézilabda-társadalom egy emberként dohog az enyhe ítélet miatt. 

Nagyon nem tetszik a közvéleménynek, hogy Milena Knevezicet mindössze két mérkőzésre szóló eltiltással büntette az Európai Kézilabda Szövetség. A magyar szurkolók is háborogtak a döntés miatt, de a sportágon belülről is többen nyilvánítottak véleményt a kirívóan sportszerűtlen kézilabdázó enyhe büntetését illetően.

A Nemzeti Sport több magyar szakértő és játékos véleménye mellett norvég nyilatkozatokat is idéz. Tor Odvar Moen, a Larvik egyik edzője Twitteren azt írta, „Botrány, az EHF alulmúlta önmagát!”, Brent Svele, a norvég TV2 szakértője szerint pedig a helyes döntés kiindulópontja az lett volna, hogy Knezevic idén már ne léphessen pályára. „Ez botrányos. Egyszerű megbocsáthatatlan. Érthetetlen egy ilyen enyhe büntetés, amikor ilyen egyértelmű a szituáció. Legalább négy meccset kellett volna kapnia, mert elismerte a tettet és legalább két jó minőségű felvétel is készült az esetről. Az EHF-nek egyszerűen csak példát kellene statuálni, csalódást keltő az ítélet” – fogalmazott Svele.

Björn-Gunnar Bruun Hansen, a Larvik klubigazgatója a jelek szerint más sportágban is járatos. „ Óriási botrány az EHF-től. Milena Knezsevics az ellenfél lefejeléséért két meccs eltiltást kapott. Luis Suáreznek kézilabdázónak kellett volna mennie!” (A Liverpool uruguayi játékosának több Knezevichez hasonló, kirívóan sportszerűtlen megmozdulása volt pályafutása során).

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke a klub honlapján úgy fogalmazott, „Tartunk tőle, hogy ennek az ítéletnek a jövőben nem lesz visszatartó ereje az agresszív, sportszerűtlen viselkedésekkel szemben. Mivel az EHF közleménye nem fogalmazza meg egyértelműen a további lehetőségeket, a következő napokban eldöntjük, hogy lépünk-e, és ha igen, akkor mit.” A győriek valószínűleg nem fellebbezhetnek a döntés ellen, hiszen a tárgyaláson a sértett csak tanúként jelent meg.

A győri játékosok sem értik a döntést, Raphelle Tervel például azt írta Facebook-falára, „Nem tudom elhinni, hogy csak két mérkőzés jár egy lefejelésért. Úgy, hogy az egyik összecsapásnak már nincs is tétje. Micsoda igazságtalanság...!” A francia játékosnak abban igaza van, hogy az utolsó csoportmeccs nem fontos annyira, viszont az eltiltás második mérkőzése már a Final4 elődöntője lesz, amit egy erős, jó csapattal (vélhetően a két egykori győri sztárral felálló Vardar Szkopjéval) vív majd a Buducsnoszt.

A Buducsnosztnál elfogadták a döntést, nem fellebbeznek, hiszen még az ítélethirdetés előtt Predrag Boskovic elnök elmondta, három meccsnél hosszabb eltiltásra számít, és hozzátette, a legszigorúbb büntetést a klubtól fogja kapni. Azóta kiderült, a játékos az év végéig fizetése felét kapja csak, a másik felét a klub jótékony célra használja fel.