Vágólapra másolva!
Az Európai Kézilabda Szövetség első fokon elutasította az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának óvását - írja a Fradi.hu.

Első fokon a lipcsei Bajnokok Ligája-selejtező delegáltja, Jiri Konecny volt hivatott dönteni, aki az FTC érveivel legnagyobb részben nem foglalkozott. Összefoglalva annyit írt le indoklásképpen, hogy a két játékvezető döntése az volt, hogy 69.59-nél a labda áthaladt a gólvonalon, így szabályosnak minősítették a találatot. Ebből kifolyólag a mérkőzés végeredményét első fokon helyben hagyta.

Az FTC reagálva a döntésre azonnal élt a fellebbezési jogával.

A ferencvárosiak azért fordultak az EHF-hez, mert a Lipcse elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-selejtezőben megítélésük szerint a hazai környezetben szereplő német együttes időn túl dobta azt a gólt, amellyel kicsikarta a számára végül győzelmet hozó büntetőpárbajt.

Az EHF elsőre formai okok miatt elutasította az óvást, a szövetség a szabályzatra hivatkozott, amely kimondja, a mérkőzés után egy órán belül kellett volna megkapni írásban a beadványt. A klubelnök, Jeney Zsolt Ákos ugyanakkor azt nyilatkozta, nekik a zsűri elnöke azt mondta, nem kell azonnal beadni írásban az óvást, elég, ha szóban megerősítik, és kifizetik az ilyenkor szükséges 1000 eurós díjat, amiről aztán papírt is kapott az FTC küldöttsége. A klub így mégis óvhatott, azt utasították most el.

Az ominózus eset: