Vágólapra másolva!
Decemberben tíz év után ismét kézilabda-Eb-t rendez Magyarország. A 2004-es, magyar bronzérmet hozó tornán Kiss Szilárd irányította a válogatottat. A 70. születésnapját idén nyáron ünneplő, jelenleg Siófokon dolgozó szakember bizakodó, szerinte jó a magyar utánpótlás, a külföldiek helyett inkább a hazai fiataloknak kellene teret adni a pályán.

Már huszonévesen edzősködött. Mindig vonzotta ez a pálya?

Amikor a TF-re kerültem, mindössze egyéves kézilabdamúltam volt. A sportággal csak 18 évesen ismerkedtem meg, de éreztem, hogy a kézilabda lesz az, amivel hosszabb távon foglalkozni szeretnék. Játékosként nem voltam meghatározó egyéniség, a TF mellett még Fehérváron kézilabdáztam. Azt viszont nem hittem, hogy fiatalon már élvonalban edzősködhetek. A véletlennek köszönhettem mindent, 1972-ben Székesfehérvárra költöztem, a helyi sportiskolában dolgoztam, amikor felkértek, hogy vegyem át az NB I-es Szondy SE irányítását. 28 éves voltam, tapasztalatlan, de bevállaltam. Miért ne?

A nagy dobás az 1980-81-es szezonban következett, amikor a Veszprém együttesét újoncként bajnoki ezüsthöz segítette.

A csapat a másodosztályba még Németh Csabával jutott fel, de akkor már én is ott voltam. Megnyertük a bajnokságot, és így léptünk az élvonalba, ahol a második helyen zártunk, a Honvéd akkor még nagyon erős ellenfél volt. Néhány éve még kis időre visszatértem az utánpótláshoz, úgyhogy összesen húsz évet töltöttem Veszprémben. Ott lettem elismert edző, a városban éltem, sokáig el sem tudtam volna képzelni, hogy máshol dolgozzak.

Kiss Szilárd Veszprémben és Dunaújvárosban érte el a legnagyobb sikereket Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szokott nosztalgiázni?

Sokszor. De nem tudom eldönteni, hogy melyek voltak a legszebb idők. Székesfehérvár, ahol az első komoly munkám volt? Veszprém, ahol a legtöbb időt eltöltöttem? Dunaújváros, ahol a legtöbb aranyat nyertem? Nem tudom.

A Veszprém után a Dunaferrnél jött el az újabb sikerkorszak. Mennyire volt nehéz átváltania a női szakágra?

Nem terveztem ezt tudatosan, teljesen véletlenül alakult így. A csapat edzőt keresett, én az utánpótlásban dolgoztam, azaz könnyen mozdítható voltam. 2000. február 17-én úgy állapodtam meg a vezetőkkel, hogy négy hónapot vállalok, aztán nyolc év lett belőle. Korábban annyi kapcsolatom volt a női kézilabdával, hogy Veszprémben kicsit besegítettem az ottani csapatnál. Persze figyelembe kellett venni, hogy nőkkel dolgozom, de ennek ellenére igyekeztem azt a munkát átvinni oda, amit a férficsapatoknál megszoktam. A játékosaim ebben partnerek voltak, maradt a férfias munka és játék.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget? Került-e olyan helyzetbe a nőknél, amire nem volt esetleg felkészülve?

A legnagyobb gondot nekem az öltöző jelentette. Korábban megszoktam, hogy meccsre és edzésre én érkeztem a legkorábban, beültem az öltözőbe, jöttek a játékosok, és beszélgettünk. A nőknél azonban kopognom kellett az ajtón, csak közvetítő útján tudhattam a benti dolgokról. Szerencsére Mátéfi Eszter személyében olyan segítőm lett, akivel azóta is kiváló a kapcsolatom.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Három bajnoki aranyat és három Magyar Kupát nyert, EHF-kupa-döntőt és kétszer BL-elődöntőt játszhatott a Dunaferrel. Melyikre a legbüszkébb?

Számomra a magyar bajnoki arany mindennél többet ért.

A dunaújvárosiak akkori nyitott védekezése tanítanivaló volt. Mekkora szerepet tulajdonított neki a sikerekben?

Szerintem az eredményeket nagyrészt ennek köszönhettük. Megérkezésemtől kezdve azon törtem a fejemet, mivel tudnánk meglepni a mezőnyt. A 3-2-1-es védekezési rendszert már Veszprémben, a férfiakkal is csináltuk, gondoltam, megpróbálom. Hihetetlen hosszú időbe és rengeteg munkába telt, hogy tökélyre fejlesszük.

2004 őszén számított arra, hogy Mocsai Lajos távozása után szövetségi kapitánynak nevezik ki?

Mivel korábban szóba sem került a nevem, nagyon meglepett. Hogy mi történt a háttérben, nem is érdekelt. A szövetség felkért, én pedig elvállaltam. Nyolc játékosom volt tagja a keretnek, de azért komoly feladatot jelentett, hogy összehangoljam a munkát a más kluboktól érkezőkkel. Izgalmas hónapok voltak.

Most hogy tíz év után ismét itthon lesz az Eb, adja magát a kérdés: hogyan emlékszik vissza a 2004-es hangulatra? Nagy teher volt a hazai pálya?

Az eredménykényszer miatt végig nyomás alatt dolgoztunk és játszottunk, ezt a játékosokkal fel kellett dolgozunk. Valóban úgy vágtunk neki az Európa-bajnokságnak, hogy meg akartuk nyerni. Az elődöntőben súlyos, 15 gólos vereséget szenvedtünk a norvégoktól, de igazából nem ott buktuk el az egészet, hanem a dánok elleni középdöntőn. Hat góllal vezettünk a félidőben, végül kikaptunk, így a nehezebb ágra kerültünk. De a bronzéremre büszke vagyok, hiszen a 3. helyért a világ egyik legjobbjának számító orosz csapatot győztük le.

Mit lehetett mondani a játékosoknak egy olyan elődöntő után, ahol szemernyi esély sem volt?

Hogy felemelt fejjel kell továbbmenni, és büszkének kell lenni arra, amit elértünk. Az a norvég válogatott elképesztően erős volt. De azóta is láthattunk ilyen összeomlást, a nyáron a brazil futballválogatott sem bírta el a terhet a vb-elődöntőben a németek ellen.

Tíz éve Kiss Szilárd irányításával Eb-bronzot nyert a válogatott Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Nem vetődött fel, hogy az Európa-bajnokság után is szövetségi kapitány maradjon?

Volt róla szó, de a dunaújvárosiak nem járultak hozzá. A klubkötelezettségek eléggé leterheltek, így érthető volt. Nekem 113 nap jutott a válogatott élén.

Azóta dolgozott Hódmezővásárhelyen, Várpalotán, sőt négy éve még Dunaújvárosba is visszatért.

Egy év után, 2011 nyarán végül azért távoztam, mert az akkori körülményeket nem vállalhattam. Nem vagyok egy kockázatkerülő típus, mindig is szerettem a kihívásokat, de akkor úgy éreztem, az újvárosi korszakomat le kell zárnom.

Két éve dolgozik Siófokon. Hogyan jellemezné az ottani utánpótlást és a lehetőségeket?

Az utánpótlás szakmai igazgatójaként az a feladatom, hogy segítsek felépíteni a hátországot olyan szintűre, hogy az komoly támpontot adjon hosszú távon a felnőtt csapatnak. Jelenleg 250 gyerek és 15 csapat tartozik a klubhoz, ebben benne van a junior, ifjúsági és serdülő csapattól kezdve a szivacskézilabdáig minden.Minden megvan, a feltételek kiválóak, épül az új csarnok, ennek négy-öt éven belül meg kell mutatkoznia.

Hogyan látja a magyar utánpótlás helyzetét?

A múlt hét végén láttam két Bajnokok Ligája-mérkőzést, a Hypo-Volgograd és a Sävehof-Győr összecsapást, és ezek után ki merem jelenteni, hogy nekünk 5-6 erős csapatunk van. Ehhez kellene mérni majd az utánpótlást is. Szerintem sok külföldi játékos befészkelte magát az NB I-be, pedig náluk sokkal tehetségesebb juniorjaink vannak, akiket viszont így nem játszatnak. A statisztika is bizonyítja a légiósok előretörését, amíg tavaly 22 külföldi volt a bajnokságban, addig idén már 44-45-en vannak. Szerintem ez nem jó irány.

Az utóbbi időben gyakran felmerül a kérdés, hogy kell-e külföldi edző a klubokhoz, válogatottakhoz. Mi erről a véleménye?

Az, hogy nézzük meg, minden szinten az elért eredményeket, és látható lesz, hogy azokat magyarok érték el. Nem hiszem el, hogy női vonalon nincsek megfelelő szakemberek. Vannak, csak háttérbe szorítják őket. Ezért is örültem, hogy a szövetség most hazai kapitányt választott.

70. születésnapján a szövetség is felköszöntötte Forrás: MKSZ

Mit szólt ahhoz, hogy önről nevezték el a siófoki kézilabda-akadémiát?

Szóhoz sem tudtam jutni. Fel is tettem a kérdést, hogy vajon tettem-e annyit a sportágért, hogy ezt megérdemeljem. De a klub ragaszkodott ehhez. Két éve dolgozom Siófokon, a munkában mindig is igyekeztem elöl járni, talán kellő megbecsülést is szereztem. De álmomban sem gondoltam ilyen megtiszteltetésre, ez egészen egyedi.

Nem hiányzik az a munka, amit a korábbi 40 év alatt megszokott?

Dehogynem, hiányzik az edzősködés. De tudtam, hogy előbb-utóbb abba kell hagynom azt a munkát, és most olyan lehetőséget kaptam, ami kielégít.

Ha egyszer valamelyik volt csapata vészhelyzetben a segítségét kérné, leülne még a kispadra?

A kihívásokat a mai napig szeretem. Ha egyszer ilyen helyzet állna elő, biztosan belevágnék.