Nagy László negyven nap után ismét játszhat

Nagy László (Veszprém), kézilabda
Köln, 2014. június 1. Nagy László, az MKB-MVM Veszprém játékosa a spanyol Barcelona ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának harmadik helyéért játszott mérkőzésen Kölnben 2014. június 1-jén. (MTI/EPA/Marius Becker)
Vágólapra másolva!
Felépült az október 12-i, Montpellier elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen combizom-sérülést szenvedett Nagy László, így elképzelhető, hogy szombaton pályára lép az MKB-MVM Veszprém színeiben.

Negyvennapos kényszerszünet után ismét pályára léphet Nagy László, az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának válogatott jobbátlövője.

"Nehéz volt a kényszerszünet, főleg az első két hét alatt, amikor erős fájdalmat éreztem a combomban. Többfajta kezelést is kaptam, és most már csak egy kicsit érzékeny a sérülés helye. Nem mondhatom, hogy százszázalékosan rendben vagyok, de a Vardar elleni szombati visszavágóig még három nap hátravan" - nyilatkozta Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Nagy László játékra kész Forrás: MTI/EPA/Marius Becker

"Amennyiben az orvosok és a csapat vezetői úgy látják, hogy visszatérhetek a pályára, és ezt fizikailag én is így fogom érezni, semmi akadálya nem lehet a szereplésemnek. Azt viszont mindenképpen szeretném elkerülni, hogy rásérüljek" - tette hozzá.

Nagy még az október 12-i, Montpellier elleni BL-mérkőzésen sérült meg.