Vágólapra másolva!
Az MKB-MVM Veszprém a német THW Kiellel találkozik a Bajnokok Ligája Final Four elődöntőjében. A veszprémiek tavaly is az észak-német sztárcsapattal találkoztak, de a 2014-es vereség ellenére senki nem ijed meg a Kieltől. Pedig Carlos Ortegának nem megy a Kiel ellen, mióta Veszprémbe került.

Lehetett volna nehezebb is, hiszen a Barcelona most valóban kiemelkedik a mezőnyből, de könnyebb is, mert a Kielce meg talán lefele lóg ki egy kicsit. A Kiel az európai klubkézilabda egyik állócsillaga, a német csapat minden évben a sorozat nagy esélyesének számít, és ez idén sincs másként, hiába volt kénytelen többször is átszervezni a csapatát Alfred Gislason.

„Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a világ egyik legjobb csapata lesz az ellenfelünk – mondta az Origónak Carlos Ortega vezetőedző. – Nagyon alaposan fel fogunk készülni a Kielből, ahogy tavaly is tettük, és mindent megteszünk, hogy idén ne csak 30 percig tartson ki a lendületünk. Jobbak vagyunk, mint tavaly ilyenkor, de a Kiel is előrébb tart.”

Több variációs lehetőség Ortega kezében

Nem véletlenül mondta tavaly az összes résztvevő a torna előtt, hogy a Veszprém a legnagyobb esélyes. A magyar bajnok egy félidőn keresztül pontosan azt csinálta a Kiel ellen, amit kell, így kontrollálta a mérkőzést, mígnem a második félidőben érthetetlenül összeesett, és kikapott. Pedig egy félidőn át megmutatta, hogy képes legyőzni a német sztárcsapatot.

Nagy Lászlónak idén is jár majd a megkülönböztetett figyelem Forrás: AFP/Marius Becker

„Ez a Kiel a játékát tekintve ugyanaz, mint a tavalyi: ha hagyják őket futni, bárkit legyőznek. Tavaly 30 percig tökéletesen megvalósítottuk az elképzeléseinket, kordában tartottuk a németek rohanását, de aztán kicsúszott a kezünkből az irányítás, és pont azt csináltuk, amit nem szabad. Rengeteg labdát adtunk el támadásban, ők pedig lerohantak minket – magyarázta Ortega.

„Idén két dologban lehet mérni az előrelépésünket. Az egyik, hogy összeszokottabbak vagyunk, a másik, hogy támadásban több variációs lehetőségem van, mint tavaly volt. Ez nagyon fontos egy olyan ellenféllel szemben, amelynek hosszú a kispadja, de idén már minket sem vet vissza, ha valaki elveszíti a fonalat a kulcsjátékosok közül.”

Ortega szerint a mérkőzés kulcs ugyanaz lesz, mint tavaly volt: "Támadásban kell nagyon pontosnak lennünk, mert ha odaadom a labdát a Kielnek, halott vagy. Nem szabad hagyni futni őket!"

A világ legjobb lövősora

A Kiel – a Barcelonához hasonlóan – nemcsak sziklaszilárd védekezésével emelkedik ki a mezőnyből, de emellett még iszonyatos lövőereje is van, azaz nem kizárólag lerohanásokból veszélyes, hanem felállt fal ellen támadva is képes megnyerni egy éles meccset. A Jicha-Palmarsson-Vujin hármas talán a világ legerősebb lövősora, még a szintén kiemelkedően masszív veszprémi falnak is nagyon össze kell kapnia magát ellenük.

Jichát még Sulic sem biztos, hogy meg tudja állítani Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

„Tavaly nagyon rosszul jött, hogy a Final Four előtt hosszú ideig nem játszottunk tétmeccset. Egy erőltetett tavaszi menetelés után leültük a játékosok, nem tudtuk fenntartani a tétmeccsek lendületét, és ez visszaütött Kölnben. Idén azért más a helyzet, a négyes döntőig hátralevő szűk másfél hónapban még 7-8 éles meccs vár ránk remek ellenfelekkel szemben – mondta a hétvégi Magyar Kupára készülő spanyol szakember.

Fejben is rendben kell lennie a magyar bajnoknak, nem engedhető meg, hogy olyasmi történjen, mint a 2014-es elődöntőben, amikor Renato Sulic veszítette el a fejét, és könyökléséért kapott piros lapnak köszönhetően gyakorlatilag beálló nélkül maradt a Veszprém a Barca elleni bronzmeccsre.

„Rengeteget beszélgettem Renatóval, aki folyamatosan fejlődik, mióta együtt dolgozunk. Már a tavalyi tette is meglepetés volt, hiszen egész évben nem volt vele semmi hasonló gond, de én biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele gond idén sem. Testben és fejben készen állunk majd a négyes döntőre, mire eljön az ideje. Csak egy kívánságom van: ne sérüljön meg senki a csapatomból.”

Gulyás nem tart a Kieltől

„Tisztelem őket, de én egy kicsit sem félek tőlük – mondta Gulyás Péter az Origónak a sorsolás után. – Ismerjük őket, tudjuk, mit játszanak, és már tavaly is lehoztunk ellenük egy nagyon erős félidőt. Persze a világ egyik legjobb csapata az ellenfelünk, de hát ez a Final4, ahova csak ilyen kategóriájú csapatok jutnak, úgyhogy én már a PSG elleni győzelem után is úgy gondoltam, mindegy, kit kapunk ellenfélnek.”

Valahogy így kell védekezni (bár Narcisse már pont nincs Kielben idén) Forrás: AFP/Str

Gulyás azt sem bánta volna, ha a Barcelonát kapja a Veszprém, hiszen az idei BL-győztesnek előbb-utóbb valószínűleg le kell győznie a katalánokat, akkor már jobb lett volna az elődöntőben, pihent lábakkal. „Csak azért, mert ott nincs olyan történelme a kézinek, az emberek azt gondolják, a Kielce gyenge csapat, pedig ez nem így van. Gyenge csapat idáig nem jut el, úgyhogy arra kell készülnünk, hogy bő 24 óra leforgása alatt két igazi klassziscsapattal találkozunk majd Kölnben.”

Legfrissebb élmények a Kielről

A MOL-Pick Szeged a negyeddöntő első összecsapásán fantasztikus bravúrral legyőzte a Kielt, Ortega nem tartja kizártnak, hogy vált néhány szót a szegediek spanyol edzőjével, Juan Carlos Pastorral. "Baráti viszonyban vagyunk, biztosan szóba kerül köztünk a Kiel elleni meccs. Hasonlóan gondolkodunk a kézilabdáról, és lesz is alkalmunk beszélgetni, mert a következő másfél hónapban találkozunk néhányszor - tette hozzá nevetve Ortega, aki várhatóan a Magyar Kupa, és a magyar bajnokság döntőjében is szegediek ellen vezeti majd a csapatát.

A Szeged visszavágója előtt beszélgettünk Jonas Källmannal, és a Pick svéd szélsője elmondta, szerinte a Kiel legnagyobb erőssége, hogy mély keretéből fakadóan végig bírja a meccseken a saját maga által diktált iramot.

Carlos Ortega reméli, az idei lesz AZ az év Forrás: MTI/EPA/DPA/Carsten Rehder

A Veszprém nem a leggyorsabb csapat, a belső posztokon szereplő játékosai mind 30-on felüliek, ezért borítékolható, hogy Carlos Ortega megpróbálja majd lábbal gyors, rengeteg megelőző faulttal dolgozó védekezéssel lassítani a játékot. Talán újra előkerül a korábban (például a Kiel ellen is) remekül működő, de az utóbbi egy évben szinte teljesen hanyagolt 5 + 1-es védekezési formáció is.