Vágólapra másolva!
Miután az utolsó fordulóban 22-12-re nyert a Leeds ellen, története első élvonalbeli szezonjában a bronzérmet szerezte meg a London Angels női kézilabda-csapata. Az angliai magyarok alapította együttes sikeréhez kellett az is, hogy az utolsó fordulóban még előttük álló manchesteri NEM Hawks kikapott a bajnok London GD-től.

A London Angels az angol Super 8 League utolsó, 14. fordulójában a sereghajtó University of Leeds otthonában győzött 22-12-re, és miután a bajnok London GD is nyert a forduló előtt harmadik helyen álló NEM Hawks, az Angyalok szerezték meg a bronzérmet.

A London Angels 14 mérkőzésből nyolcat megnyert, egy döntetlen mellett öt vereséget szenvedett, így végül 31 pontot gyűjtött (az angol bajnokságban a győzelemért három, a döntetlenért, kettő, a vereségért egy pont jár).

Már a Challenge-kupára készülhet a London Angels Forrás: Facebook/London Angels

Kondor Gábor és Szántó Andrea együttese így minden bizonnyal indulhat jövőre a negyedik európai kupasorozatnak számító Challenge-kupában.

A csapat - amelynek történetéről itt olvashatnak bővebben - mindössze 2013 februárjában alakult meg, tavaly pedig előbb először kiharcolta az élvonalba jutást, majd megnyerte a Ligakupát.