Vágólapra másolva!
A Veszprém felbontotta spanyol vezetőedzője, Carlos Ortega szerződését. A 44 éves szakember 2012 óta irányította a magyar kézibajnokot, azóta minden egyes magyar trófeát az ő csapata gyűjtött be. 

Menesztette vezetőedzőjét, Carlos Ortegát a magyar kézilabdabajnok MVM Veszprém – közölte honlapján a klub. Ideiglenesen az eddigi másodedző, Xavier Sabaté Caviedes veszi át a csapat irányítását.

Már a Plock elleni meccs után megmondták neki

A Bajnokok Ligája első fordulójában a Veszprém peches végjáték után csak döntetlent ért el az Orlen Wisla Plock otthonában. Az Origo úgy tudja, a mérkőzés után a csapat elnöke, Fonyó Károly már közölte Ortegával, hogy felbontják a szerződését.

Nagy csatáink voltak, nagy dolgokat vittünk véghez, és büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozhattam a fiúkkal" – mondta az Origónak Carlos Ortega. "Természetesen sok sikert kívánok a továbbiakhoz a Veszprémnek. Ez a csapat sokra hivatott, nagyszerű közösség, és csak remélni tudom, hogy beteljesíti a küldetését. Szeretném külön megköszönni a szurkolók szeretetét és biztatását, csodálatos érzés volt előttük pályára lépni.

– tette hozzá.

A spanyol szakember 2012-ben váltotta Mocsai Lajost a csapat élén, azóta

három bajnoki címet, három magyar kupát, két magyar Szuperkupát és egy SEHA-liga trófeát nyert a csapattal,

amellett, hogy 2015-ben bejutott a Bajnokok Ligája, majd a nem hivatalos klubvilágbajnokság, a Super Globe döntőjébe is.

Carlos Ortega három év alatt kilenc trófeát nyert Veszprémben Forrás: MTI/Kovács Anikó

A játékosként hatszoros BL-győztes, olimpiai és vb-bronzérmes Ortega elbocsátása meglepő döntés, hiszen a szezon elején járunk egy olyan évben, amikor az évek óta épülő Veszprém minden idők legerősebb csapatával próbálja megnyerni a Bajnokok Ligáját. Az elbocsátott szakemberrel néhány napja beszélgettünk csapata BL-esélyeiről.