Vágólapra másolva!
A legfontosabb kérdéseket, akár a vezetőedző, akár kulcsjátékosok tekintetében, sikerült megoldani az MVM Veszprém elnökségének - mondta a klub elnöke.

Szabó János kitért rá, az elnökség megújítása két üzenetet is hordoz. Egyrészt még erőteljesebben megjelentek azok a tagok, akik a férfi kézilabdacsapat megbízható, jó működéshez szükséges külső támogatást tudják hozni, másrészt az újonnan beválasztott Csoknyai István vagy Nagy László személyében a szakmai oldal is jobban képviselteti magát.

A klub elnöke úgy fogalmazott, a csapat alapvetően a közönségből él: ha nem lennének a szurkolók, az egyesület sem lenne sikeres. Ezért

nagyon oda kell figyelni, hogy mik az elvárások a közönségtől

a klubbal szemben. Ezeket kell kitűzni célul, az elnökségnek pedig ehhez kell megteremteni a feltételeket.

Kálomista Gábor, a csapatot működtető zrt. vezérigazgatója leszögezte,

a játékosállományban nem terveznek jelentős változásokat.

"A csapat egyben van, a mesterrel megállapodtunk" - fogalmazott. Hozzátette: lesz néhány változás a keretben, de ez attól függ majd, hogy milyen versenyrendszerben és hol indul a csapat.

Forrás: Hatosfal.hu

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy komoly erőfeszítéseket tettek az utánpótlás-nevelésben Veszprémben. Mint mondta, több száz gyerekkel dolgoznak, több csapatot működtetnek, és a klubnak számos játékosa játszik jelenleg is kölcsönben magyar vagy külföldi csapatoknál.

Kitért a Magyar Kézilabda Szövetség reklámjogokért nyújtott támogatására is, itt a Bajnokok Ligájában induló csapatok kapják a legnagyobb összeget: 600-600 millió forintot. Azt mondta, mindez előrevetíti, hogy előbb-utóbb egy erős, Európa-szintű nemzeti bajnokság lehet az országban.

A jövő nyárig szerződést hosszabbított Javier Sabaté vezetőedző köszönetet mondott a szurkolóknak a támogatásért, valamint a játékosoknak azért, hogy hittek benne.

- mondta.

Úgy fogalmazott: egy ilyen csapat, mint az MVM Veszprém, mindent meg szeretne nyerni. Azonban szerinte az idei egy nehéz szezon, sok jó csapat van, sok kemény mérkőzésre készülnek és sok a sérülés is mindenhol, de harcolni és dolgozni fognak céljaik eléréséért.

Több néző fér majd el az arénában Forrás: Origo

Fazekas Zsolt főtitkár a helyi támogatói kör bővítését tűzte ki célul. Azt mondta, szeretné, hogy legalább annyi veszprémi támogatója legyen a csapatnak, mint 2003-ban volt. Emellett a szurkolók részére is felállítanának egy olyan támogatói rendszert, ahol "a sima szurkolókból egy kicsit többek lehetnek" - jelentette ki.

Arról is beszélt, a közeljövőben megkezdődhet a Veszprém Aréna bővítése, hiszen a 4600 fős átlagnézőszámmal az MVM Veszprémé Magyarországon a legjobb kihasználtságú csarnok.

A nagyobb aréna a nézők igényeit is kielégítené,

többen látogathatnának ki a mérkőzésekre és komoly nemzetközi tornák lebonyolítására is alkalmas lenne a csarnok.

Az MVM Veszprémnél januárban Javier Sabaté vezetőedző szerződését hosszabbították meg jövő nyárig és a bosnyák Mirsad Terziccsel is 2018-ig szóló megállapodást kötöttek. December végén Iváncsik Gergő is meghosszabbította szerződését 2017 júniusáig, a szerb átlövő, Momir Ilic pedig 2019-ig marad az MVM Veszprém csapatánál.