Vágólapra másolva!
Két mondat után olyan dolgokat hozott ki az emberből, amit a férfiak egy pohár sör mellett szoktak megbeszélni, árulta el Császár Gábor, a vb-re utazó kézilabda-válogatott irányítója a Sport TV-nek a Csernus Imrével való közös munkáról. Az irányító szerint jó kibeszélni az egy évvel ezelőtt vele történeteket, amikor ott szeretett volna lenni Lengyelországban a csapattal.

„Csernus Imrével dolgozunk együtt, és mindjárt az első alkalommal elég szépen „belemélyedt" mindenkibe. Nagyon érdekes volt - mondta a válogatott első számú irányítója, a svájci Kadetten Schaffhausen játékosa a Sport TV kézilabda-vb-t felvezető műsorában.

Ami azt gondolom, nem baj, mert ezt férfiak egymás között általában egy pohár sör mellett szokták tudni megbeszélni, amúgy nem nagyon. Úgyhogy ez nem rossz."

Császár Gábor amondó, jobb kibeszélni az esetleges sérelmeket Forrás: MKSZ/Kovács Anikó

Császár elmondta, hogy a központi a téma az önbizalom volt, ami "nyilvánvalóan az alapja az életnek; egy munkában, a sportban pedig hatványozottan látszik, ha valakinek van, vagy éppen nincs".

Az ügyben Császárnak is lehet személyes tapasztalata, hiszen 2016-ban Talant Dujsebajev szövetségi kapitány kihagyta az Eb-keretből, pontosabban csak vésztartalékként vette számításba, ami könnyen megviselhette volna a játékost.

"Míg Svájcban jelen pillanatban nagyon jó szituációban vagyok, szinte teljes a bizalom felém és bennem is.

Tavaly januárban volt az a törés, amikor az utolsó pillanatban nem tudtam a csapattal tartani. A nagyon nehéz, és mondjuk ki őszintén, rossz Európa-bajnokság után az ember mondhatná azt, hogy "huh, de jó, hogy nem voltam ott". De nem vagyok ilyen, én nagyon szerettem volna ott lenni ebben a "rossz" helyzetben is a csapattal, mert abból lehet a legjobban tanulni. Ez még egy ideig bennem volt, és elképzelhető, hogy még egy picit bennem is van. Ezért is beszélek róla, mert jó kibeszélni ezt a dolgot."

Borsos Attila, a Sport TV szakértője így kommentálta az irányítótól hallottakat: „Egy nagyon érett játékos beszélt, aki látott szépeket és rosszakat is.

Nem hiszem, hogy lelki gátjai lesznek visszakerülve a válogatottba."

Császár Gábor ezúttal vezére lehet a válogattnak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Csernus Imre bevetése egyébként új dolog a válogatottnál, tudtuk meg a műsorban Ballai Attilától a Magyar Kézilabda Szövetség kommunikációs-, PR- és marketing igazgatójától, aki hozzátette, amikor egy éve Eb-t nyertek női vízilabdázóink, Csernus Imre ott volt a válogatottnál. „Valóban megdöbbentek a srácok azon, hogy egy tulajdonképpen relatíve ismeretlen embernek olyasmiket mondtak el, ami fel nem vetődött bennük korábban, hogy ezt valaha is kibeszéljék. Ennek mindenképpen pozitív hatásai vannak" – mondta a közös munkáról.

A január 11-én kezdődő világbajnokságot a Sport TV közvetíti. A tornán a magyar válogatott január 13- án mutatkozik be Németország ellen.