A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapata biztosan, 82-66-ra győzött a Szolnok ellen az NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén. A két győzelemig tartó párharc következő találkozóját vasárnap játsszák Szolnokon. A továbbjutó a MiZo-Pécsi VSK ellenfele lesz az elődöntőben.
GYSEV-Orsi - Szolnoki MÁV Coop 82-66 (19-23, 21-19, 23-14, 19-10)
Sopron, 1200 néző
vezette: Hartyáni, Papp.
GYSEV: BEVILAQUA 10/6, BOGOJEVIC 16, BALOGH 26/9, Seres 10, Alessandra 7. Csere: Zakaluzsnaja 10, Dénes 3/3, Szőke, Török. Edző: Natalia Hejková.
Szolnok: Delmis 12/3, Szélesy, HIBBERT 14/6, FARMER 18/6, Perovic 14. Csere: Németh 6/3, Radnóty 2. Edző: Tapodi Péter.
Remekül kezdett a Szolnok, amely a hetedik percben már 19-7-re vezetett Hibbert mezőnykosarai és Perovic büntetői révén a kapkodva kezdő GYSEV ellen. A soproniak három "kis emberük", azaz Balogh, Bogojevic és Bevilaqua vezetésével produkáltak egy 9-0-s szakaszt, és feljöttek.
A második negyed elején Balogh büntetőivel ugyan gyorsan egyenlített a GYSEV, de a folytatásban is jobbára csak üldözte a Szolnokot, amelyet ekkor a némiképp szerencsés triplákat dobó Farmer vett a hátára. Hiába volt eredményes Balogh és Bogojevic, a hazaiak centereik gyenge játéka miatt nem tudtak fordítani.
Ez az üldözőverseny gyakorlatilag a harmadik negyed hajrájáig tartott, addig minden hazai találatra jött válasz szolnoki részről. E szakasz végén viszont fáradni látszottak a Tisza-partiak, akik eddig jól dobtak, de ezt követően már nem nagyon találtak be, így a GYSEV a negyedik negyedre Balogh vezetésével hétpontos előnyt csikart ki.
A befejező szakaszban aztán közel hét és fél percig eredménytelenek voltak a vendégek, fokozatosan növelte - az időnként örömjátékot bemutató - GYSEV az előnyét, és görcsös kezdés után ellenfelét felőrölve végül biztosan nyert.
Natalia Hejková: "Minden kezdet nehéz! Az első félidőben idegesen játszottunk, és védekezési hibáinkat kihasználta a Szolnok. Örülök, hogy a második félidőben váltani tudott és végül biztosan nyert a csapat."
Tapodi Péter: "Amúgy is csonka csapatunkból két-három embert különböző okokból nem tudtam úgy használni, ahogy szerettem volna, így a meccs végére elfogyott az erőnk."
Botár László
[origo]
Kapcsolódó cikkek:
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.