Vágólapra másolva!
Bár sokáig jól tartotta magát, végül mégis 75-62-es vereséget szenvedett az MKB-Euroleasing Sopron az orosz Szamara otthonában a nőikosárlabda-Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A következő összecsapást pénteken játsszák Sopronban. A párharc az egyik fél második sikeréig tart.

Eredmény, Euroliga-negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Szamara (orosz) - MKB-Euroleasing Sopron 75-62 (16-17, 17-15, 18-13, 24-17)
pontszerzők:
Wauters 23, Lawson 13, Korsztyin 11, Walker 11, Sztyepanova 6, Valdemoro 6, Haynie 3, Artyesina 2, illetve Matovic 22, Gorbunova 14, Branzova 8, Károlyi 8, Cserny 6, Horváth Zs. 2, Kocsis 2.

Jól kezdett a soproni gárda, remek csapatmunkájának köszönhetően meg is nyerte az első negyedet, ám a fordulást követően feljavult a hazaiak játéka. Az oroszoknál főként a belga Ann Wauters volt elemében, aki a félidőben egymaga 19 pontnál járt, társai összesen csak további 14-et szorgoskodtak össze.

A fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt Igor Grugyin alakulata, és pillanatok alatt hatpontos előnyre tett szert, amely ki is tartott a zárófelvonásig. Ezt a fórt nem adta ki a kezéből a hazai gárda és megnyerte az összecsapást.