Vereséggel folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben a magyar nőikosárlabda-válogatott, miután második mérkőzésén kikapott csütörtökön Bulgáriában, így továbbra is nyeretlenül áll.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
eredmény, C csoport, 2. forduló:
Bulgária - Magyarország 68-57 (16-17, 16-11, 12-15, 24-14)
legjobb dobók: Hodges 27, Zlatanova 17, illetve Fegyverneky 14, Krivacsevics 11, Horti 10
A hétfőn, Miskolcon a montenegróiakkal szemben 76-65-re alulmaradt magyarok jól kezdtek a nyitókör során Törökországban vereséget szenvedett bolgárok vendégeként. Székely Norbert tanítványai Krivacsevics és Szlimák vezetésével megnyerték az első negyedet, és bár a csapatkapitány Fegyverneky - aki három napja 21 pontot szórt - csak a 18. percben talált be először, a nagyszünetben 32-28 volt az állás.
Térfélcsere után a vendégek hamarosan utolérték riválisukat (36-36), ám a kosárszegény harmadik szakasz végén 44-43 állt az eredményjelzőn, és a túloldalon az amerikai születésű Hodges már 13 pontnál tartott.
A zárófelvonás sem hozott pontesőt, a magyarok eleinte szorosan tapadtak a hibátlanul büntetőző házigazdákra, akik azonban később Hodges révén fokozatosan elhúztak, ráadásul a 10 pontig és 10 lepattanóig jutott Horti kipontozódott. Az utolsó perc már 58-53-ról indult, és bár a magyarok szereztek még négy pontot, mégis simán kikaptak a jól hajrázó bolgároktól.
A csoport másik mérkőzésén:
Finnország - Törökország 60-74
Az állás: 1. Törökország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Bulgária 3/2, 3. Montenegró 2/1 4. Magyarország 2/2 5. Finnország 1/1
A magyarok további programja:
augusztus 8.: Magyarország - Finnország, Szolnok 16.30
augusztus 11.: Törökország - Magyarország, Konya 17 ó
augusztus 17.: Montenegró - Magyarország, Cetinje 20 ó
augusztus 20.: Magyarország - Bulgária, Budapest (Sportmax I.) 17 ó
augusztus 23.: Finnország - Magyarország, Vantaa 16 ó
augusztus 26.: Magyarország - Törökország Miskolc 17 ó
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?