Vágólapra másolva!
Veszélybe került a Pécs 2010 nőikosárlabda-csapatának jövője. A klub hónapok óta anyagi gondokkal küzd, a nemzetközi szövetség kitiltotta az átigazolási piacról, az NB I-es indulása is bizonytalan. A riválisok megpróbálnak lecsapni a legjobb játékosaira, a válogatott csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia és Krnjics Szara már Sopronba igazolt, a győriek is több pécsi kosárlabdázóval tárgyalnak, Iványi Dalma pedig valószínűleg szünetet iktat be a karrierjébe.

Rendkívül nehéz helyzetbe került a Pécs 2010 nőikosár-csapata. A kétezres években zsinórban négy bajnoki címet nyerő együttest két kulcsembere máris elhagyta az anyagi gondok miatt, további négy játékos szerződése lejár, és az edző, Zeljko Djokic jövője is bizonytalan.

Fegyverneky Zsófia a nagy rivális MKB-Euroleasing Sopronhoz igazolt, miután lejárt a szerződése a bajnoki ezüstérmesnél. A pécsi születésű játékos az [origo]-nak elmondta, a tarthatatlan helyzet kényszerítette távozásra: "Nem igazolhattunk, a bajnokságban pontlevonással riogattak minket, nem volt biztos a jövőkép, én viszont nemzetközi kupában akartam szerepelni. Féltem, hogy csapat nélkül maradok ősszel, ezt viszont a karrierem szempontjából nem engedhettem meg magamnak. Többhavi fizetéssel tartozik nekem a klub, de sohasem a zsebemet néztem. Sok időt adtam a vezetőségnek, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Más helyzetben örökre maradtam volna a Pécsben, itt nőttem fel, semmi okom nem lett volna a távozásra."


A férje volt a mérleg nyelve külföld és Sopron között

A válogatott csapatkapitányát - aki a cseh Brno játékosa volt a 2008/2009-es szezonban - külföldről is keresték, de nemet mondott az újabb légióskodásra: "Mehettem volna egy francia és egy spanyol csapathoz is, de akkor két repülőútra lettem volna a férjemtől. Azzal, hogy a Sopront választottam, minden hétvégén találkozhatunk. Nem éltem meg csalódásként a brnói szezont, hiszen nemzetközi tapasztalatokat szereztem, de már nem gondolhatok csak magamra. A bajnokcsapatnál biztos az anyagi háttér és a szakmai munka is kimagasló, egyelőre egy évre írtam alá."

A pécsi szurkolótábor eddigi kedvence felkészült, hogy soproniként kap majd hideget, meleget: "Biztos vagyok benne, hogy a pécsi szurkolók között lesznek, akik utálni fognak, de lesznek, akik megértenek. Akik igazán szerettek, azok tisztában vannak azzal, hogy nagyon nehéz döntés volt ez a számomra."

Arra a kérdésre, hogy a 2-0-ról elbukott bajnoki döntőre is hatással lehettek-e az anyagi gondok, Fegyverneky nemmel válaszolt: "Sohasem léptem úgy pályára, hogy a tartozások jártak volna a fejemben. Egész évben egy hangos szót sem hallhattak tőlem, hogy a fizetés elmaradása miatt zúgolódtam volna. A döntőben egyszerűen elfogyott az erőnk, a frissességünk két meccsre volt elég."

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Vajda Anna és Fegyverneky Zsófia is a pénzére vár

A nemzetközi szövetség, a FIBA főtitkára februárban hivatalos levélben értesítette a klubot, hogy eltiltják az új játékosok igazolásától, mivel nem rendezte volt légiósával, a brazil Graziane de Jesus Coelhóval szemben fennálló tartozását.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél (MKOSZ) érdeklődtünk: kaphat-e licencet a bajnokságra egy olyan klub, amely több játékosának is tartozik? "Van idejük nevezni a csapatoknak a következő bajnokságra, még nincs kész a versenykiírás, a licencadó bizottság összetétele sem ismert, az viszont biztos, hogy anyagi tartozással rendelkező klub nem indulhat a bajnokságban" - mondta Faragó András, az MKOSZ sajtófőnöke.

A pécsi ügyvezető reménykedik

"A múlt lezárása a csapatunk jövőjének záloga" - mondta Rózsa Gábor, a Pécs 2010 ügyvezetője. "Azon vagyunk, hogy rendezni tudjuk az elmúlt időszakban felhalmozott adósságainkat, de most nem szeretnék belemenni részletekbe a tartozásainkat illetőleg. Nehéz időszakban van a csapat, de nem kilátástalan a helyzetünk, tárgyalásban állunk támogatókkal, akik reményeink szerint segíthetnek a helyzet megoldásában."

Az ügyvezető szerdai nyilatkozata után azonban csütörtökön Krnjics Szara is Sopronba szerződött. Nehéz lesz megtartani több kulcsjátékost is: Kelsey Griffin és Keller Annamária szerződése lejárt, Iványi Dalma még egyéves szerződéssel rendelkezik, de ebben korábban rögzítették, hogy júniusig dönthet arról, folytatja-e pályafutását, Nagy-Bujdosó Nóra pedig a kettő plusz egy évből kettőt már letöltött.

A pécsiek a MiZo és a Délhús Szegedre történt áthelyezésével jelentős összegű támogatástól estek el, ráadásul Pécsett bevezették a "de minimis" EU-s jogszabályt, amely három évre 200 ezer euróban maximalizálja az állami, önkormányzati támogatásokat. Míg a pécsiek évi 20 millió forintot kapnak, addig a Sopron ennek többszöröséből gazdálkodhat egy negyedév alatt. "Tudomásul kell venni, hogy a kormány a nagy cégek megadóztatásával hatott a sportklubok életére is. Mi például az elmúlt szezonban az E.ON távozásával több tízmillió forintos támogatástól estünk el" - magyarázza Rózsa.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
A Sopron jócskán a Pécs fölé nőhet a következő szezonban

Vajda Anna tavaly nyáron távozott a Pécstől a török Fenerbahcéhoz. "Nekem is tartozik még a klub, de ennél többet nem szeretnék mondani" - fogta rövidre a tavaszt a cseh Prahában töltő játékos, aki a válogatottal készül a soproni Eb-pótselejtezőre.

Az [origo] információi szerint Nagy-Bujdosó Nórát máris megkörnyékezte a SEAT-Lami-Véd Győr. "Valóban tárgyalásban állunk több pécsi játékossal, de konkrétumokkal csak a jövő hét elején szolgálhatunk, ekkor jelentjük be a következő szezonra szánt játékoskeretet, az új hazai és külföldi igazolásokkal együtt" - mondta a győriek elnöke, Füzy András, aki a csalódást keltő szezon után szeretné, ha csapata dobogós helyen végezne 2012-ben: "Szeretnénk a Sopron legfőbb riválisa lenni, de ha lesz egy jó Pécs, annak csak örülhet a magyar kosárlabdasport."

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Bizonytalan, hogy Djokics edző meddig és kiknek magyarázhat Pécsett

A Pécs számára a legnagyobb érvágás a sikerkorszak vezéregynéniségének, Iványi Dalmának elvesztése lehet. "A visszavonulásomról szóló pletykákat sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de elképzelhető, hogy szünet következik a karrieremben" - mondta Iványi.

Az edző időt adott a klubnak

"Olyan a szituáció, mint amikor a versenysakkban annyira szorít az idő, hogy másodperceken belül leesik a zászló" - mondta Zeljko Djokic, a Pécs 2010 vezetőedzője a Bama című megyei hírportálnak. "Lesz csapat, nem lesz? Nem tudom irányítani a történteket, sem a saját sorsomat, sem pedig a játékosokét. Még kétéves szerződés köt a klubhoz, amelyet szeretek, hat esztendeje vagyok itt, jól érzem magam. Volt ajánlatom egy másik euroligás együttestől, nem árulom el, melyiktől. De lekéstem róla, mert bizonytalan volt, hogy mi lesz Pécsett, ezért nem adtam a megadott határidőig választ, ők pedig nem tudtak tovább várni. Azonban kezdek türelmetlen lenni, én sem várakozom már túl sokat. Adtam magamnak és a klubnak is egy kis időt, hogy eldőljön, mi lesz." A szakvezető kedden délelőtt még edzést vezényelt néhány ifjú kosarasnak. "Nem kellene ezt tennem, de tartozom annyival a Pécs 2010-nek, hogy foglalkozom azokkal a fiatalokkal, akik eljönnek edzeni. Ez így lesz július elsejéig, bármi történik is" - tette hozzá Djokic.

A Pécs 2010 nőikosárlabda-csapata teljesen új konstrukcióban működhet, ha a városvezetés úgy dönt - közölte csütörtökön a Pécsma.hu internetes hírportál. A Pécsi Női Kosárlabda Kft. tulajdonosa 49,7 százalékkal Pécs önkormányzata, a többségi városi tulajdonú PVSK Női Utánpótlásért Alapítvány 0,3 százalékkal és a Sport, Marketing és Management 2007. Szolgáltató Kft. ötven százalékkal. Ez utóbbi cégnek magánszemélyek, köztük a Pécsi Női Kosárlabda Kft. kettős ügyvezetését ellátó Jancsó János és Rózsa Gábor a tagjai.

A Pécsma.hu információi szerint a pénteki taggyűlésen jelen lesz az összes, a tulajdonosi körben érdekelt személy, s a város is képviselteti magát. A hírportál úgy tudja: olyan fontos kérdésekben születhet döntés, mint hogy képes-e a jelenlegi társaság folytatni a csapat működtetését, mi lesz a felhalmozott adósságokkal, illetve hogyan lehet továbblépni a mostani katasztrofális helyzetből.

Csizi Péter (Fidesz), Pécs alpolgármestere a elmondta: a tájékoztatást és a kapott információkat megismerve dönt majd az önkormányzat arról, hogy részükről milyen jövőt szánnak a pécsi női kosárlabdának. Leszögezte azonban: Pécs számára az egyik fő prioritás a nőikosárlabda-csapat.

Az újság szerint az sem kizárt, hogy a jelenlegi formáció helyett másképp rendezik a klub sorsát, azaz például megváltozott tulajdonosi szerkezettel új társaságot hoznak létre a működtetésére. Minderről az önkormányzat maga is dönthet a későbbiekben.