Vágólapra másolva!
Bár vasárnap este az anyagi problémákkal küzdő Pécs nőikosárlabda-csapatának többségi tulajdonosa egy bizakodó közleményt adott ki, amely környékbeli vállalkozók többmilliós támogatásáról szólt, hétfőn a város önkormányzata közölte, hogy nem kíván tovább együttműködni a a Sport Marketing és Management 2007 Kft.-vel, és új kosárcsapatot akar építeni Pécsen.

Pénteken zártkörű taggyűlést tartottak a Pécs Női Kosárlabda Kft.-nél, ezután az ötvenszázalékos többségi tulajdonos Sport Marketing és Management 2007 Kft. közleményt adott ki, melyben bizakodásra okot adó jövőképet vázolt fel. "Pécsi magánszemélyek, kisvállalkozások és természetesen nagyobb cégek is mellénk álltak" - mondta Gémes Róbert, a kft. egyik tagja a Nemzeti Sportnak.

"A csapathoz a napokban a széles körű társadalmi összefogásnak köszönhetően közel 60 millió forint érkezhet, ebből a kft. rendezni tudja azon tartozásait, amelyek veszélyeztetik mind a nemzetközi, mind a hazai versenysorozatbeli indulását, új játékosok igazolását" - áll a Mizopecsbasketball.hu oldalon olvasható közleményben, amely szerint a pécsiek tartozása 135 millió forint.

Hétfőn azonban az önkormányzat bejelentette, hogy elege van az SMM Kft. ígéreteiből, és új alapokra akarja helyezni a pécsi női kosárlabdát.

"A romokon nem lehet építkezni. A Pécs 2010 női kosárlabdacsapatnál most jött el az idő, amikor Pécsnek közbe kell avatkoznia, nem nézhetjük tovább a széthullást" - közölte Páva Zsolt polgármester a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette: a jövőben semmilyen formában nem kívánnak együtt dolgozni a jelenlegi tulajdonosi körrel, és június 30-ig meghatározzák azt a gazdálkodási formát, amelyben működik majd az együttes.

"Az önkormányzat az elmúlt öt évben 370 millió forintot folyósított a pécsi nőikosár-csapatnak közvetlen formában, de közvetett formában is támogatta a csapatot, például a sportcsarnok építésében " - mondta az [origo]-nak a városvezető, aki szerint durván 230 millió forintos tartozást halmozott fel a klub.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Az önkormányzat kezébe venné az irányítást a pécsi kosarasoknál

"A Sport Marketing és Management 2007 Kft. az ötvenszázalékos részével, többségi tulajdonosként a döntéseinél nem volt köteles figyelembe venni a negyvenkilenc százalékos résszel rendelkező önkormányzat és az egyszázalékos PVSK Női Utánpótlásért Alapítvány véleményét. Edzőkérdésben, a játékosok leigazolásában és elküldésében az SMM Kft. döntött, nekünk csak közvetett beleszólásunk volt. Az első két év még sikeresnek volt mondható, de az utolsó kettő már kifejezetten nem, előjöttek az anyagi gondok. Megkerestek minket, hogy ide kellene két-három millió, oda tízmillió, próbáltunk segíteni alkalmi kölcsönökkel, szponzorok bevonásával, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni."

Az önkormányzat a héten belső ellenőrzési osztály munkatársaival megvizsgálja az SMM Kft. gazdasági működését, ezáltal kiderülhet, hogy hová tűntek a város által folyósított milliók, és mennyi is a többségi tulajdonos pontos adósságállománya.

"Közpénzről van szó, az önkormányzat nem teheti meg, hogy áttekinthetetlen helyzetben hagyja működni a kft.-t. Változás kell, ahogy a pécsi vízműnél vagy a város tömegközlekedésnél megtettük, a kosárlabdában is tiszta helyzetet szeretnénk teremteni" - jelentette ki Páva. "Az önkormányzatnak a jövőben többségi tulajdonosnak kell lennie, ez nem jelenti azt, hogy száz százalékban a kezébe kerül a női csapat."

A városvezető szerint három lehetősége van az önkormányzatnak: jelképes összegért megvásárolják a kft. magántulajdonosainak részesedését - erre eddig nem kaptak választ -, vagy helyzetbe hozzák a másodosztályból feljutott Autopark PVSK Kft., vagy egy teljesen új csapattal indulnak a jövőben, erről, ennek lehetőségéről azonban majd tárgyalni kell a kosárszövetséggel.

"Nekem ügyvezetőként az a feladatom, hogy közreműködjek egy stabil háttér kialakításában, hogy a tizenegyszeres bajnok és kupagyőztes csapat jövőre is elindulhasson az Euroligában" - nyilatkozta a MTI-nek Rózsa Gábor, aki csaknem tíz éve az ügyvezetője a női csapatot működtető kft.-nek. "Mostanáig 77 millió forint jött össze az összefogás eredményeként, a kezelendő tartozás pedig 135 millió forint."