Vágólapra másolva!
Négy Európa-bajnoki harmadik hely után öt évvel ezelőtt a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is bronzérmes lett Németh Ágnes. A válogatottsági rekordot tartó, egykor Európa legjobbjának választott kosaras szerint a két világot nehéz összehasonlítani. Rosszul élte meg, hogy kirúgták a BSE-ből, és nem búcsúztatták el a válogatottól, úgy gondolja, a régi nagy sikerekre már senki se emlékszik. Az új életére azonban büszke.

Január 12-e és március 10-e között óriási közönségsikert aratott a magyar cirkuszcsillagok műsora, amelyet a Fővárosi Nagycirkuszban közel ötvenezren láttak. A napjaink legkiválóbb magyar artistáit felvonultató gála szereplői között ott volt az egykor ünnepelt kosaras, Németh Ágnes is, aki férje, Dittmár Roland oldalán egy komikus jelenet főszereplőjeként nevettetett kicsiket és nagyokat.

A duó műsorszámának alapját nem kellett sokáig keresni: a 202 centiméter magas egykori center párja 45 centivel alacsonyabb, így a porondon történő lánykérés azonnal mosolyt csal az arcokra, amikor nyilvánvalóvá válik a különbség. A produkció forgatókönyve egy éjszaka alatt született meg Dittmár fejében, a felesége pedig kisebb változtatások után hamar rá is bólintott.

Tizenkét éves a sikerszám

"A szakma és a család már ismeri a műsort. Számomra sokkal fontosabb, hogy a közönség mit szól, például amikor hallom a gyerekeket, hogy nézd, ott a kicsi bácsi és a nagy néni, az jó" - mondta az [origo]-nak Németh Ágnes, akit Németországban értünk utol.

"Egyelőre ez az egy számunk van, amelyet már tizenkét éve csinálunk. A páromnak vannak más bohóctréfái, és mi is tervezünk újabb produkciót. Szerződés alapján dolgozunk, azaz ha valahol valakinek tetszünk, megyünk. Most is éppen ilyen próbajátékon vagyunk. Volt, hogy utaztunk 15 ezer kilométert is, a legtávolabbi fellépésünk a kínai Vuhanban volt" - mesélte.

Arra sohasem gondoltak, hogy olyan számot találjanak ki, amelyben a komikus elemeket a sporttal vegyítik, Németh azt mondta, sosem volt az a labdazsonglőr típus. Pedig a kosárlabdapályán óriási csillagnak számított, pályafutása során 367 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ezzel csúcstartónak számít a mai napig. Szerepelt a KSI, a BSE, a Schio-Bari és az FTC csapatában, négyszer volt Európa-bajnoki bronzérmes, egyszer olimpiai 4., nyert Ronchetti-kupát, 1985-ben Európa legjobb női játékosának választották.

Németh Ágnes és Dittmár Roland hollywoodi filmbe illően ismerkedett meg egymással. Az első randevút Roland barátainak köszönhetik, akik - amíg ő a Szovjetunióban lépett fel - levelet írtak neki, hogy megtalálták a számára méretben is ideális nőt. A vakrandin aztán óriási volt a döbbenet, amikor a férfi szembesült későbbi kedvese méreteivel. A kezdeti szimpátiából barátság, majd szerelem szövődött. Úgy tűnik, lányuk, Enikő nem viszi tovább egyikük foglalkozását sem. "Szegény meg van lőve az életmódunkkal. Cirkuszos nem akar lenni, a sportról meg 19 évesen már lekésett. Nem is tudott volna mit sportolni, hiszen állandóan úton voltunk. De ismerve az én pályámat, sohase mondd, hogy soha" - mondta Németh.

Néhányan még felismerik

"A kosárlabda már csak múlt és szép emlék. A BSE 1982-ben nyerte meg a Ronchetti-kupát (a döntőben kétszeri hosszabbítás után verte 83-81-re a Szpartak Moszkvát - a szerk.), most volt a harmincéves találkozónk, egy csapattársnál jöttünk össze, beszélgettünk. De ennyi, ránk már senki sem emlékszik."

Azt mondja, úgy tűnt el a kosárpályáról, ahogy annak idején előbukkant: hirtelen és csendesen. "1976-ban, 14 évesen derült ki, hogy konyítok valamit a sporthoz, 367-szer voltam válogatott, nyertem négy Eb-bronzot, de ahogy idősebb lettem, páros lábbal kirúgtak a BSE-ből. A Fradinál még egy évet lehúztam, de 1999 tavaszán visszavonultam. Sohasem búcsúztattak el, ami nagyon rosszul esett. De ez nem más, mint jó magyar szisztéma: aki nem kell, az menjen. Persze utána hallottam néhányszor, hogy 'bárcsak itt lenne Németh Ágnes'. De nincs már ott."

Forrás: Fővárosi Nagycirkusz
Forrás: Fővárosi Nagycirkusz

Sohasem akart edző lenni, mert úgy ítélte meg, ahhoz nincs tehetsége. Kosármérkőzésen is három vagy négy éve volt utoljára, kiment a Városmajorba egy BSE-Sopron bajnokira.

"Néhányan még felismertek" - mondta komorabb hangon. "De sokkal jobban meglepett, hogy amikor egy paksi férfimeccsre mentem el, ott mennyien jöttek oda hozzám. Még a régi, Rátgéber-féle PVSK idején a csarnok mellett volt a cirkuszunk, és a párommal bementem megnézni egy edzést. Rátgéber Laci szólt a csapatnak, hogy nézzenek már körül, hogy ki van itt. És megtapsoltak a lányok, hihetetlen érzés volt."

Mindig mosolyogni kell

Úgy véli, van, amiben összehasonlítható a sport és a cirkusz világa. "Elsősorban az életforma ugyanaz, nálunk nincs ünnep vagy hétvége. Mi leginkább akkor dolgozunk, amikor mások pihennek. Itt a megmérettetés nem egymás ellen zajlik, a közönségnek kell bizonyítanunk. Főleg egy komikus számnál, hiszen élesben kell tesztelnünk, hogy lássuk a reakciókat. Volt, hogy nem tetszett a közönségnek, amit láttak, de ez nem olyan, mint a kosárlabda, hogy vitatkozunk egy ítélet után. Nekünk mindig, minden körülmények között mosolyognunk kell."

http://www.youtube.com/embed/lzYikruplOg


A DigiSportnak adott januári interjúban Dittmár Roland elárulta, hogy bár a felesége ismerte és szerette a cirkuszi közeget, a manézsba nem akarta betenni a lábát, hallani sem akart a szereplésről.

"A végső lökést a kosárlabda-pályafutásom vége jelentette. A párom világ életében artista volt, így két lehetőség közül választhattam. Vagy otthon maradok a lányommal, vagy csinálunk egy közös műsorszámot. Azt mondtam, próbáljuk meg. Az első fellépésünk valahol Magyarországon volt, és azt mondták róla, nem is olyan rossz. A párom jól csinálja, amit csinál, és úgy érzem, némi iróniával én is rendelkezem. Ebből állt össze a produkció."

Még fáj a Los Angeles-i bojkott

A négy Európa-bajnoki bronz mellett 2008 januárjában a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is bronzérmes lett Németh, ezért úgy érzi, ez az érem már végigkíséri az élete során.

"A sportot és a cirkuszt külön kell választani. Utóbbira azért vagyok büszke, mert egy számomra teljesen új világban ismertek el bennünket. A kosárlabdában az első és az utolsó bronz a legkedvesebb: 1983-ban Budapesten léphettünk dobogóra, míg 1991-ben az akkori fiatalokkal együtt a csapat legidősebb játékosaként nem várt érmet szereztünk az izraeli Európa-bajnokságon."

A legjobban a Los Angeles-i olimpia fájt persze, mert sohasem tudhatja meg, mire lett volna képes a válogatott. "Az 1984-es, sikerrel megvívott kubai selejtezőn 23 évesen majdnem minden címet begyűjtöttem: én lettem a legeredményesebb dobó, a legjobb lepattanózó, a torna játékosa. Legyőztük Koreát, Jugoszláviát és a hazai csapatot úgy, hogy Fidel Castro a lelátóról nézte a mérkőzést."

1985-ben Arvydas Sabonis lett Európa legjobb férfikosarasa, a nőknél Némethet választották meg. Büszkeséget érzett, és a mai napig őrzi azt a Gazzetta dello Sportot, amelyben megjelent a hír.

"Jellemző az akkori viszonyokra, hogy itthon csak második lehetetem az év játékosa-választáson, mondván, már nyertem egy címet. 1986-ban és 1987-ben a második lettem Európában, de nagyon büszke vagyok arra, hogy 35 évesen - akkor Balázs Hajnalkával együtt - itthon a legjobbnak választottak."

Németh Ágnes
Születési idő, hely: 1961. szeptember 22., Zirc
Csapatai: KSI, BSE, Schio-Bari, FTC
Válogatottság: 367-szer, ezzel magyar csúcstartó
Legnagyobb sikerei: olimpiai 4. (1980), Eb-bronzérmes (1983, 1985, 1987, 1991), háromszoros magyar bajnok, Ronchetti-kupa-győztes (1983), Európa-válogatott, Európa legjobb női játékosa, Európa 2. legjobb játékosa (1986, 1987), háromszor az év magyar kosarasa