Vágólapra másolva!
Az idegenbeli 24 pontos győzelem után a Sopron hazai pályán is legyőzte a svéd Umeát, ezzel bejutott a női kosárlabda Európa-kupa negyeddöntőjébe. A Pécs ugyanakkor az isztambuli visszavágón is kikapott, és búcsúzott.

nyolcaddöntő, visszavágók:
Uniqa Euroleasing Sopron-Umea (svéd) 81-76 (25-21, 22-25, 18-17, 16-13)
Továbbjutott: a Sopron, kettős győzelemmel

Besiktas (török) - PEAC-Pécs 72-50 (14-13, 15-13, 22-14, 21-10)
Tj: a Besiktas, kettős győzelemmel

A soproniak egy hete 103-79-re győztek Svédországban, így továbbra is százszázalékosak az Európa-kupában, és a magyar bajnokságban egyaránt. A csütörtöki visszavágó nem indult egyoldalúan, a hatodik percben még az Umea vezetett 11-10-re, de a nyitónegyed végén már 25-21 állt a nagyórán. A skandinávok 27-27-nél érték utol ismét Igor Polenek együttesét, amelyben az amerikai Kayla McBride 20 perc alatt 19 pontig jutott. A nagyszünetben 47-46 volt az állás.

A Sopron a térfélcsere után 53-48-ra elhúzott, ám a remekül lepattanózó ellenfél megint felzárkózott, az utolsó szakasz 65-63-ról indult. A házigazdák végül megőrizték idénybeli veretlenségüket, McBride 31, a bosnyák Dejana Stankovic pedig 16 ponttal zárt.

Folytatás februárban, a Pécs nélkül

A Sopron először szerepel a második vonalnak számító Ek-ban, miután az ősszel a legjobb csapatokat felvonultató Euroligában 1996 óta először nem indult magyar együttes. Az Ek-negyeddöntő mérkőzéseire február 5-én és 12-én kerül sor.

A bajnoki ezüstérmes PEAC isztambuli túrája nem sok jóval kecsegtetett, ugyanis Zeljko Djokic tanítványai a múlt heti első mérkőzésen 63-56-ra kikaptak hazai pályán a Besiktastól. A visszavágón - melyre sérülés miatt nem utazott el Natalie Hurst és Raksányi Krisztina sem - nem történt csoda, a törökök magabiztosan nyertek, így a pécsiek kettős vereséggel fejezték be szereplésüket az Ek-ban.