Vágólapra másolva!
A szlovákokkal, a portugálokkal és az izlandiakkal csap össze a magyar női kosárlabda-válogatott a 2017-es csehországi Európa-bajnokság selejtezőkörében.

A szombati sorsoláson Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese az E csoportba került, a legerősebb kalapból pedig a legalacsonyabban rangsorolt szlovákokat kapta.

- nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető, akinek együttese a 14-20. helyen zárta júniusban a magyar-román közös rendezésű Eb-t. Akkor a magyarok Sopronban - egy tét nélküli meccsen - 86-74-re verték az összességében a 9-13. helyen végzett szlovákokat.

Stefan Svitek szerint

ennél jobban nem is alakulhatott volna a magyarok beosztása,

a kontinenselitből ugyanis a szlovákok a legverhetőbbek, a portugálokat a 2013-as Eb selejtezőjében oda-vissza legyőzte a válogatott, Izlandról pedig mindössze egy kosárlabdázót ismer, ezzel együtt őket sem szabad lebecsülni.

A magyarok idén novemberben két meccset játszanak, majd jövő februárban és novemberben még kettőt-kettőt.

Az Eb-re a kilenc csoportgyőztes, tovább a hat legjobb második jut ki,

a házigazda csehek alanyi jogon résztvevők.