Vágólapra másolva!
A Vitoriát erősítő Hanga Ádám a századik mérkőzését vívta hétvégén a spanyol kosárlabda-bajnokságban.

A vendég Gran Canaria ellen 77-67-re megnyert találkozón a magyar légiós kezdőként 23 perc alatt 3 pontot gyűjtött, továbbra is százszázalékos csapata pedig a tabella második helyén áll.

A baszk együttes a hétközi Euroliga-fordulóban a francia Limoges-hez látogatott, és 107-71-re győzött, Hanga 18 perc alatt 8 pontot szerzett.

Forrás: Octagon Basketball Europe

"Sikeres hetet zártunk, újabb dupla győzelemmel. A Limoges ellen a támadás és a védekezés is rendben volt, vasárnap a bajnokságban a szintén veretlen Gran Canaria ellen nem mentek a dobások" - nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves kosaras, akit

felkértek arra, hogy az Euroliga honlapján vezessen saját blogot,

és a múlt héten már közzé is tette első bejegyzését.