Elhunyt a kosárválogatott legeredményesebb kapitánya

2016.02.12. 08:07

88 éves korában elhunyt Killik László, a magyar női kosárlabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Killik László 1927. szeptember 1-én született Aradon, az ötvenes években a Munkaerőtartalékok SE és a Bp. Kinizsi csapataiban játszott, de 1951-ben testnevelő tanári és kosárlabda-oktatói oklevelet szerzett a TF-en, és fokozatosan az edzősködés felé fordult.

Három Eb-bronz és egy olimpiai negyedik hely

Irányította a férfi kadetválogatottat, a BSE elődjének számító VTSK-t, valamint az MTK női csapatát, de legnagyobb sikereit a női válogatott kapitányaként érte el. A csapatot 1968 és 1988 között irányította, ez idő alatt háromszor - 1983, 1985, 1987 - is Eb-bronzérmet nyert velük, 1980-ban pedig negyedik helyen végzett a moszkvai olimpián. Az 1984-es, Los Angeles-i olimpiára szintén kiharcolta a részvételt a csapattal, de a politika közbeszólt, a magyar sportolók bojkott miatt nem utaztak a játékokra.

20 éven keresztül dolgozott a női válogatottnál

Forrás: DIGI Sport

A mesteredzői címet megszerző Killik 1991-ben bajnok lett az MTK női csapatával, majd 1997-ben a hazai rendezésű Eb-n ismét ő vezette a női válogatottat, amely az irányításával negyedik lett. Személyében a legeredményesebb szövetségi kapitányt vesztette el a hazai kosárlabda.

Most
Top 12 óra