Vágólapra másolva!
Az Alba Fehérvár hosszabbításban maradt alul a portugál Benfica vendégeként szerda este a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének első fordulójában.

A csoport, 1. forduló:
Benfica (portugál)-Alba Fehérvár 77-74 (13-23, 21-11, 14-21, 20-13, 9-6) hosszabbítás után
a magyar csapat legjobb dobói: Edwards 18, Lóránt 15, Taylor 13, Shepard 11

A magyar bajnoki ezüstérmes Alba az EK nyitányán a portugál második Benficához látogatott, amely nemzeti rekorder 26 bajnoki aranyával. A túloldalon egy ismerős is akadt, az amerikai-magyar Damian Hollis 2010 és 2013 között három szezont húzott le Székesfehérváron, s a szerdai mérkőzésen 15 pontig jutott.

Alba Fehérvár Fotó: Polyak Attila - Origo

Az Alba Fehérvár jól kezdett, az első negyedet tíz ponttal megnyerte, a másodikra viszont visszaesett, így a nagyszünetben 34-34 volt az állás. Hasonlóan alakult a mérkőzés második fele is, előbb a székesfehérvári csapat került ismét előnybe, majd a végéig a Benfica felzárkózott, és a rendes játékidő 68-68-cal ért véget. A hosszabbítást aztán a hazai együttes nyerte.

Az Alba Fehérvár - és az egész mezőny - legeredményesebb játékosa Justin Edwards volt 18 ponttal. A fehérváriak jövő szerdán a szintén vereséggel kezdő belga Brusselst fogadják.