+3Itt a vége, Dánia hősies játékkal 1-0-ra győzött a hollandok ellen.
+2Sneijder ívelése után Van Persie 16 méterről, a kapunak háttal állva csúsztatott, a labda a háló tetején landolt.
+1Holland szöglet után Van Persie és Heitinga egymást zavarta, végül utóbbi fejelt mellé.
Három perc a hosszabbítás.
Utolsó holland csere: a jobbhátvéd Van der Wiel hagyta el a pályát, Kuyt érkezett.
Rommedahl számára vége a meccsnek, Mikkelsen kapott bő tíz percet.
Kvist is besárgult, kezezés volt az ok.
Robben a szokásos megoldást választotta, megcsinálta a cselt befelé, majd meg sem nézte, van-e benn társ, hanem ellőtte - méterekkel mellé.
S. Poulsen az első sárga lapos a dánoknál, időhúzásért kapta.
Sneijder zseniális labdát adott a félpályától jobb külsővel Huntelaarnak, aki túl közel került Andersenhez, és finom emelése elakadt a kapusban.
A dánok is cserélnek: Eriksent váltotta Schöne.
Van der Vaart felejthető lövéssel mutatkozott be.
Még egy váltás: N. De Jongot kapta le Van Marwijk, és Van der Vaartot küldte be.
Cserélnek a hollandok: Afellay ment le, és jött helyére a Bundesliga-gólkirály Huntelaar.
Krohn-Dehli nem volt messze a duplázástól, a jobb sarok felé tartó labdáját Stekelenburg tolta ki.
Van Bommel hagyott nyomot a stoplisával egy dán lábon, sárgát kapott érte.
Sneijder beadása után Robben ellépett S. Poulsen mellől, de ziccerben a kapu mellé fejelt.
A hollandoknál Kuyt, Huntelaar és Van der Vaart is melegít, érik a csere.
S. Poulsen addig forgolódott, amíg el nem jutott az alapvonalig, beadása veszélyesnek bizonyult, de a visszaérő Afellay mentett végül.
Robben szöglete után a rövid saroknál Heitinga emelkedett, de fölé csúsztatott.
Percenként alakítanak ki lövőhelyzetet a hollandok, Afellay verekedte el magát a tizenhatosig, jobbal laposan a jobb alsót célozta meg, de öt centi hiányzott a gólhoz.
Van Bommelé volt a tizenhetedik holland lövés, szépen leszorította, de Andersen kitolta a nagy bombát.
Van Persie kétszer is talpra ugrasztotta a holland drukkereket, de előbb elcsúszott a legfontosabb pillanatban, majd jobbal gyengén gurította kapura a labdát.
Robben a jobb szélről indulva befelé cselezett, majd lőtt, de egy védő beleért, így szöglet lett a vége.
Elindult a második félidő.
+1Félidő, vezetnek a dánok 1-0-ra.
Egy dán szöglet után Bendtnert érte váratlanul, hogy eljutott hozzá a labda, így csak reflexszerűen beleért, Stekelenburgnak azért el kellett vetődnie, hogy ne legyen baj.
Krohn-Dehli lövését Stekelenburg fogta vetődve, majd a túloldalon Sneijder passza után Van Persie hatalmas ziccerben nem tudta jól átvenni a labdát, így kisodródott, éles szögből pedig Andersent találta el.
Zimling vérszegény kapáslövése zárt le egy remekül felépített dán akciót.
Afellay 21 méterről bombázott fölé.
Robben indulhatott meg a dán kapus által eladott labdával, két társa is várta a passzt, de ő inkább a lövést választotta, a jobb kapufa viszont megmentette a dánokat.
Robben keményen belőtt szögletére Vlaar robbant be, aki a labdába és Afellay arcába is belefejelt. Afellayt kicsit ápolni kellett, de folytatni tudta.
A semmiből vezetnek a dánok: S. Poulsen tört előre a balszélen, beadása egy hollandon megpattanva Krohn-Dehlihez került, aki Van Bommelt és Heitingát is elküldte egy remek csellel, majd ballal ellőtte a labdát Stekelenburg lábai között.
Van Persie fordult le emberéről a 16-oson belül, de a rosszabik, azaz a jobb lábával elengedett lövése elkerülte a kaput.
Egyelőre óriási fölényben játszanak a hollandok, a dánok pedig nem ritkán hét emberrel szállják meg a kapujuk előterét.
Robben sarkazós passzával indult az eddigi legszebb holland támadás, amelynek következő állomása Van Persie volt, aki visszatette a labdát Robbennek, de a szélső ahelyett, hogy jobbal lőtt volna, inkább passzolt, Jacobsen pedig menteni tudott.
Robben már a kapust is megmozgatta, a lövése elsuhant Agger lábai között, de Andersen résen volt, és elcsípte a labdát.
Van Bommel az újabb holland próbálkozó, de a Milantól a PSV-hez hazatérő középpályás csak a labdaszedőknek adott munkát.
Van Persie 25 méteres szabadrúgása elakadt a sorfalban.
Felcserélődtek a szerepek: Van Persie ívelte a labdát az ő helyére beinduló Sneijdernek, akinek kicsit magas lett az átadás, így épphogy elérte fejjel, odalett a helyzet.
Afellay mutatott be pár biciklicselt Jacobsen kárára, majd a hosszú sarok irányába csavart, de pontatlanul célzott.
Robben begurítása után Kjaer lábán megpattant a labda, ami így pont jó lett Van Persie-nek, de az Arsenal csatára 30 centivel a jobb sarok mellé lőtt.
Az első öt percben 77%-23% volt a labdabirtoklás a hollandok javára.
Bal oldali beadás után Van Persie az alapvonaltól fejelte vissza a labdát, amit Afellay félfordulatból lőtt fölé.
Lehet, hogy fiatal, de nem lámpalázas: Willems egy 25 méteres lökettel mutatkozott be, de a kaput nem találta el.
Egy dán szabadrúgás után Agger csúsztatott a bal alsó irányába, de Stekelenburg eldőlve fogta a labdát.
Elkezdődött a mérkőzés.
A dánok 1967 októberében győztek utoljára a hollandok ellen. Az 1992-es Eb elődöntőjében 120 perc után 2-2 állt az eredményjelzőn, a büntetőpárbajban pedig Schmeichel megfogta Van Basten lövését, így a dánok jutottak a döntőbe, amit meg is nyertek.
A holland kapitány, Van Marwijk ezen a meccsen ül ötvenedszer a válogatott kispadján.
A hollandok már a meccs előtt történelmet írtak: a balhátvéd Jetro Willems március 30-án ünnepelte a 18. születésnapját, így ő lett minden idők legfiatalabb focistája a tornák történetében.
A hollandoknál Mathijsen sérülése rendbe jött, de Bert van Marwijk nem akart kockáztatni, így Heitinga mellé Vlaar került a védelem közepére.
Hollandia és Dánia két éve, a dél-afrikai vébén is találkozott egymással, akkor 2-0-ra a hollandok nyertek.