Vágólapra másolva!
"Ami sok, az sok. Fernando Alonso azonnal hatállyal visszavonul a Forma-1-től" – írja a sportág furcsaságaival foglalkozó WTF1.com portál.

"Először Jenson Button, aztán Nico Rosberg, most pedig Fernando Alonso fordít hátat a Forma-1-nek. A kétszeres világbajnoknak elege lett a látványosan alulteljesítő McLaren–Hondából, és most azonnal befejezi a versenyzést" – közölte a WTF1.

Bár sokan arra számítanak, hogy Alonso a megbízhatósági vb-re vált, más források szerint régi álmát valóra váltva filmezni kezd majd – közölte a lap. Még azt is hozzátették, hogy a McLaren már be is jelentette a spanyol utódját, Pastor Maldonado személyében.

Ha pedig valakinek még nem esett volna le, hogy április elsejei tréfáról van szó, egy vicces montázzsal – amelyen Alonso és Maldonado "egyeztet" – tette ezt egyértelművé a portál.

Alonso értekezik Maldonadóval a lap montázsán Forrás: Origo

Ráadásképp egy ál-Twitter-üzenetet is megfogalmaztak "Louis Hamilton" nevében, aki nagyon örül "Crashtor" visszatérésének.