Társoldalunk:

Így tántorgott a szexfüggő sportcsillag

2017.06.01. 12:17

A floridai rendőrség nyilvánosságra hozta a Tiger Woods igazoltatásáról készített videót. A világ egykori legjobb golfozóját néhány napja vették őrizetbe ittas vezetésért, és mint a felvételből kiderül: teljesen indokoltan. 

Az első feladata az volt, hogy megtegyen pár lépést a fehér vonalon, de jól láthatóan azt se tudta, hol van. Olyan részeg volt, hogy alig bírt egy helyben megállni. Ezután az angol abc-t szerette volna hallani tőle az őt igazoltató rendőr, hangsúlyozottan nem énekelve. Tiger Woods erre azt felelte, érti az instrukciót, majd mikor megismételtték vele az elhangzottakat, azt felelte: ne énekeljem visszafelé a nemzeti himnuszt."

A korábbi sportcsillagnak azonban a jelek szerint véletlenül sem sikerült feldolgoznia a hallottakat, mivel a rendőr "ok"-ja után mégiscsak belekezdett az angol abc éneklésébe. Ezek után már csak másodpercek kérdése volt, hogy kattanjon a kezén a bilincs. Azzal indokolta a történteket, hogy az áprilisi hátműtéte utáni váratlan reakció volt a dezorientált állapot, később beismerte az ittas vezetést és el is engedték.

Woodsnak nem ez az első magánéleti botránya, 2009 végén napvilágra került, hogy több nővel folytatott viszonyt, ami a házassága végéhez vezetett.