Társoldalunk:

Ingyen ehetnek a rászorulók Djokovic éttermében

2017.10.10. 11:43

Hamarosan elkészül Novak Djokovic legújabb étterme, melyben az éhezők és hajléktalanok ingyen ehetnek majd.

A világ egyik legsikeresebb teniszezője, a tizenkétszeres Grand Slam győztes játékos ezzel akar köszönetet mondani azért a támogatásért, amit honfitársaitól kapott pályafutása alatt. "A pénz számomra nem jelent problémát. Annyit kerestem mostanáig, hogy abból akár egész Szerbiát megetethetném. Azt hiszem, ez a legkevesebb, amit adhatok" - idézi a The Sun a 30 éves sztárt.

Nemcsak világklasszis játékos, de a szíve is hatalmas

Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Azt egyelőre nem tudni, a vendégeknek kell-e majd bizonyítaniuk valahogyan, hogy jogosultak az ingyenes étkezésre. Novak Djokovicnak ez lesz a harmadik étterme: 2009-ben Belgrádban, 2016-ban pedig Monte Carlóban nyitott meg egy-egy helyet, a mostani üzlettel ismét a szerb fővárosban várja a vendégeket.

Az egyik "Novak" már régóta nyitva áll a vendégek előtt

Forrás: novakcafe.rs