Társoldalunk:

Nikolics idén kétszer körbeutazta a Földet

2017.12.31. 16:40

Nikolics Nemanja 2017-ben összesen ötvennyolcszor ült repülőgépre, és egyszer autózott, 99 757 kilométert tett meg – érzékeltetésképpen, a Föld kerülete nagyjából 40 ezer km, vagyis akár kétszer körbeutazhatta volna a bolygónkat.

Nikolics januárban szerződött a lengyel Legia Warszawából az egyesült államokbeli Chicago Fire csapatához, és a gárdával bejárta egész Észak-Amerikát. Sőt magánútjai során visszatért Európába, valamint Ázsiába is eljutott. Mint azt a magyar válogatott támadó a Blikknek elmondta, visszagondolva erre az esztendőre, az volt a legnehezebb, hogy rengeteget kellett utazni, hiszen Amerikában hatalmasak a távolságok.

Nikolics Nemanja számára nincs megállásForrás: Lantos Gábor

„Ráadásul, még az időzónák változása sem könnyítette meg a dolgunkat. Ám ez nem lehetett kifogás, jó teljesítményt kellet nyújtani a pályán. Nem volt könnyű, amikor egy 210 perces repülőutat követően még azzal szembesültem, hogy ahova érkeztünk, ott kétórás az időeltolódás. Persze olyan is előfordult, hogy az ellenkező irányban kellett mindezt feldolgozni. Ráadásul még Európába is átjöttem, hiszen a válogatottba mindig örömmel megyek, ha számítanak rám. Ugyanakkor azt vallom, a profi labdarúgóknak muszáj alkalmazkodniuk a körülményekhez, mert hozzátartozik a szakmánkhoz."

Nikolics Nemanja három különböző országban ért fel a csúcsraForrás: Nikolics Nemanja/Facebook

A Chicago futballistája a meccsek mellett a szabadidejében a családjával is rendszeresen kirándult.

„Floridában vakációztunk, a karácsonyi szünetre pedig hazajöttünk, és ellátogattunk Varsóba, valamint Bécsbe. Az év végére még egy dubaji kirándulást terveztünk, januárban pedig mennünk kell vissza Los Angelesbe, s onnan Chicagóba, hiszen kezdődik a felkészülés és az új szezon" – árulta el terveit a válogatott csatár.