Társoldalunk:

Megvert egy prostituáltat a korábbi Tour de France-győztes

2018.08.10. 17:14

Egy prostituált bántalmazása miatt őrizetbe vették a korábbi Tour de France-győztes országúti kerékpárost, Jan Ullrichot.

A 44 éves visszavonult sportoló egy egy frankfurti szállodában okozott fizikai sérülést egy "eszkort hölgynek", áll a rendőri jelentésben, melyből kiderül, hogy a magáról megfeledkezett bajnokot őrizetbe is vették a történtek után, a szervezetében pedig alkoholt és drogot mutattak ki, írja cikkében a BBC

Jan UllrichForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Guido Kirchner

Ullrichra nehéz idők járnak mostanában, legutóbb éppen egy hete, augusztus 3-án tartóztatták le, akkor éppen Mallorcán követett el jogtalan behatolást - ezúttal csak egy szomszédja kerjébe -, ami heves szóváltássá és kis híján közelharccá alakult. A szomszéd egyébként Til Schweiger (aki számos hazánkban is sikeres német film mellett leginkább Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című remekéből lehet ismert) volt, aki később elmondta, hogy nem kíván feljelentést tenni egykori jó barátja ellen. Ullrich pedig azzal védekezett, hogy ő csak beszélgetni akart. Most egy ideig biztosan nem fog, miután távoltartási végzést adtak ki ellene, azaz nem mehet Schweiger közelébe.

A kerékpáros a kisiklásokat azzal magyarázza, hogy rettentően maga alatt van, mióta különvált a feleségétől. Depressziós, valamint alkohol és drogelvonó kezeléseken is részt vett.

Jan Ullrich az egyetlen német kerékpáros, aki meg tudta nyerni a sportág legrangosabb háromhetes körversenyét a Tour de France-t (1997), melyen egy negyedik hely mellett öt alkalommal végzett az összetett második helyén. A sydney-i olimpián megnyerte az országúti időfutamot, és második lett a pályakerékpárosok időfutamversenyében. 2013-ben egy korábbi doppingvétség miatt két évre eltiltották a sporttól, ami a pályafutása végét jelentette.