Társoldalunk:

Forgalmi kamerák buktattak le 237 csalót a sencseni félmaratonon

2018.11.30. 14:30

A forgalmi kamerák felvételei alapján 237 futó esetében bizonyosodott be, hogy csalt a sencseni félmaratonon.

A szervezők tájékoztatása szerint az indulók az egyik U-fordítónál két-három kilométerrel rövidítették le az eredetileg 21 kilométeres távot azzal, hogy átbújtak az ellentétes irányú sávokat egymástól elválasztó sövényen. A vétkesek - továbbá 21, egyéb módon csaló résztvevő - kétéves eltiltásra számíthatnak.

A csalás nagy felháborodást váltott ki az ázsiai országban, amelynek legnagyobb kiadója, a People's Daily felhívást intézett a sportemberekhez. Kifejtették: "tiszteljék a maratont és tiszteljék a sport szellemiségét".

A helyi atlétikai szövetség adatai szerint, amíg 2011-ben mindössze 22 maratoni és közúti futóversenyt rendeztek Kínában, addig idén már 1072 viadalra került sor.