Vágólapra másolva!
A 2017-es szezonban Michelisz Norbert ismét magyar mérnökével, Bári Gergellyel dolgozik együtt a Castrol Honda WTCC-s csapatában. Juhász Szabolcs adatmérnök is erősíti kettejük munkáját.

Michelisz mérnöke tavaly az olasz Andrea Cisotti volt, Bári Gergely pedig a portugál pilóta, Tiago Monteiro mellé került. A csapatvezető akkor azzal indokolta a döntést, hogy így

nagyobb a fejlődés lehetősége valamennyi érintettnél, és megelőzhető a klikkesedés is.

Alessandro Mariani a túraautó-világbajnokság idei évada előtt hosszasan elbeszélgetett Michelisszel és Bárival is arról, hogyan képzelik el a további munkát. Elfogadta érvelésüket, amely szerint

még eredményesebbek lennének, ha újra együtt dolgozhatnának.

Így az olasz Cisotti visszakerül Monteiróhoz, az újonc Ryo Michigami mérnöke pedig Nicola de Val lesz.

Bári Gergely (középen) és Michelisz Norbert (jobbra) tavaly nem dolgozhatott együtt a Hondánál. A Zengő Motorsportnál korábban éveken át közös munkát végeztek. Forrás: Francois Flamand

A március 15-ig tartó monzai teszten a csapat bemutatta mindhárom idei Honda Civicet: az autó jelentős aerodinamikai, mechanikai- és motorfejlesztésen esett át.

Michelisz Norbert 2017-es WTCC-s Hondája - főleg az aerodinamikai és mechanikai fejlesztéseken dolgoztak Forrás: Origo

Bajnoki címért küzd a csapat

- nyilatkozta Michelisz Norbert. "A tavalyi volt az első évem az új csapatnál, időbe telt, mire megszoktam az új közeget, de nagyjából az év közepére minden a helyére került, és abszolút versenyképesek lettünk.

Jövőre világbajnok akarok lenni!

A téli tesztidőszakban pedig nagyot léptünk előre. A JAS Motorsport további tervezett változtatásai még nagyobb löketet adnak majd, ezért

meggyőződésem, hogy idén még erősebbek leszünk."

Michelisz Norbert a bajnoki címet sem tartja elérhetetlennek Forrás: Origo

Hasonlóan bizakodó Tiago Monteiro is, aki tavaly elhalászta az összetettbeli harmadik helyet a magyar versenyző elől.

- árulta el a portugál versenyző. "A WTCC-ben töltött időszak alatt tavaly voltunk a leginkább versenyképesek, a csapat és személy szerint én is. A téli fejlesztések alapján

reális cél lehet idén a csapat- és az egyéni világbajnoki cím megszerzése is.

Természetesen vannak erős riválisok a mezőnyben és a csapaton belül is, szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas szezonunk lesz."

Michelisz és Monteiro nemcsak csapattársak, barátok is:

A csapat újonca, a japán Ryo Michigami is nagy reményekkel indul neki az évadnak. "Rengeteget tanultam télen a Civicről és a bajnokságról is. Több száz kilométert teszteltem Európában.

Világszínvonalú pilóták vannak a csapatban, és tudom, hogy mindenki keményen dolgozik

a minél jobb eredményekért. Tudom, hogy a legtöbb pálya nekem teljesen új lesz, mégis izgatottan várom a kihívásokat." - mondta Michigami.

A Honda a 3M-mel harcol idén a világbajnoki címért: Michigami, Michelisz és Monteiro (balról) Forrás: Origo

Ugyancsak a téli időszakban tett előrelépések alapján bizakodo Alessandro Mariani csapatvezető is. "Fantasztikus az együttműködés a JAS Motorsport és a Honda mérnökei között.

Nagyon sokat tudtunk előrelépni az autóval, az aerodinamikai és mechanikai területen különösen.

Nagyon örülök, hogy Ryo is csatlakozott a csapathoz, nagyon gyorsan tanul és hamar beilleszkedett közénk."

Alessandro Mariani kifejezetten bizakodó a Honda idei szereplésével kapcsolatban Forrás: DPPI/Florent Gooden

A FIA túraautó-világbajnoksága Marokkóban kezdődik április 8-9-én. A tíz fordulós évad utolsó versenyét Katarban rendezik majd december elsején.

Magyar testvérpár az autósport elitjében