Vágólapra másolva!
Herczig Norbert 2009-ben, majd 2015-ben és tavaly is megnyerte a rali országos bajnokságot, és ugyanilyen eredményre számít a március 31-én rajtoló idei szezonban is.

Idén is Bacigal Igor navigátorral áll rajthoz azzal a céllal, hogy megszerezze pályafutása negyedik magyar bajnoki címét.

Herczig Norbert sorozatban harmadszor, pályafutása alatt negyedszer is bajnok lehet idén Forrás: Skoda Rallye Team

A versenyző és a Mol közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy

az olajipari vállalat szorosabbra fűzte az együttműködést a háromszoros ob-győztes Hercziggel,

aki az elmúlt két évben magabiztosan, nagy fölénnyel nyerte meg a hazai sorozatot. Ezért idén nemcsak a Mol saját fejlesztésű versenyüzemanyagát használja majd, hanem

tagja lett a vállalat sportolói csapatának,

s így csatlakozott többek között a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áronhoz, az ötszörös olimpiai bajnok kajakozó Kozák Danutához, valamint a szintén ötkarikás aranyérmes Gyurta Dániel úszóhoz.

Herczig Norbert és Bacigál Igor idén is együtt ül autóba Forrás: rvo.hu

A hazai ralibajnokság március 31-én kezdődik a Miskolc-ralival,

majd Ózd, Szombathely, Székesfehérvár, Veszprém és Komló után októberben a Budapest-ralival zárul.