Vágólapra másolva!
Megható akcióval fejezi ki háláját az életét megmentő orvosoknak és légi mentőknek a 17 éves Billy Monger. A brit F4-ben szereplő fiatal húsvétkor szenvedett tragikus balesetet: a Donington Parkban rendezett futamon óriási sebességgel ment neki egy műszaki hiba miatt a pályán álló autónak.

Mongert több mint másfél óra után tudták csak kiszabadítani a roncsokból, mindkét lábát amputálni kellett. A történtek után az autósport családja egy emberként állt a szerencsétlenül járt fiú mellé: jótékonysági akciót indítottak, amiben egy nap alatt 260 ezer fontot gyűjtöttek össze.

Rehabilitációja hónapok óta tart, most pedig a végéhez érkezik. A fiatal versenyző felkészült arra, hogy protézisei segítségével járni tudjon, ezt pedig nem akármilyen akcióval szeretné megünnepelni. Azt tervezi, hogy a brit túraautó-bajnokság, a BTCC következő hétvégéjén a legendás Brands Hatchben végigsétál a célegyenesben. Az elképesztő akaraterővel rendelkező hivatalos Facebook oldalán hívott el minden motorsportrajongót az eseményre. Posztjához egyebek mellett azt írta: