Társoldalunk:

Összeolvadhat a WTCC és a TCR 2018-ban

2017.11.17. 12:03

Egyesülhet a világ két vezető túraautó-sorozata, a WTCC és a TCR, ráadásul mindez már 2018-ban megtörténhet. A tárgyalássorozat hónapok óta folyt, és úgy néz ki, megvan az egyezség a két szervezet között.

A TouringCarTimes információi szerint az egyeztetéseket a két sorozat promóterei folytatták, a WTCC-t a Eurosport, a TCR-t pedig a WSC Ltd. képviselte. Előbbi akkor került nehéz helyzetbe, amikor két meghatározó gyártó, a Citroen és a Lada is kiszállt tavaly.

A két szervezet vezetői belátták, hogy nincs értelme fenntartani egyszerre a két bajnokságot, hiszen egymástól veszik el a nézettséget és a támogatást, miközben hasonló technikai hátteret használnak. Ehelyett jövőre már a TCR licenszt használva indulhat el a közös sorozat, mindez a Eurosport marketing és közvetítői tapasztalatával megspékelve. 

Tassi Attila a TCR pontvadászatában jelenleg a második helyen áll.Forrás: Instagram

A legnagyobb változás az új szabályrendszerben, hogy a gyári szerepvállalást kizárták, ezáltal csak privát csapatok indulhatnak, ahogyan a TCR-ben eddig is. Michelisz Norberték számára ez mindenképp előny lehet, hiszen jelenleg a TCR csapatversenyében a magyar versenyző istállója vezet.

Ugyan hivatalos megállapodás még nincs, arra lehet számítani, hogy ez a következő heteken belül megszületik, jövőre pedig már a FIA WTCR sorozatban drukkolhatunk magyar pilótáknak és csapatoknak is.