Társoldalunk:

Michelisz Norbert pénteken sporttörténelmet írhat

2017.11.30. 06:00

Mindössze hat és fél pont választja el Michelisz Norbertet attól, hogy ő legyen a nemzetközi autósport első magyar világbajnoka. A technikai sportok sokismeretlenes egyenleteiben azonban lehetetlen megtippelni a végeredményt, ezért mi sem írunk esélyekről, inkább felsoroljuk a tényeket. Pénteken késő este pedig közöljük a megoldóképletet.

2017. december elsején Michelisz Norbert sporttörténelmet írhat. A Hímesházáról származó autóversenyző lehet az első magyar, aki világbajnoki címet szerez valamely, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által elismert sorozatban. Ez pedig igazán elérhetőnek tűniki, mert a túraautó-világbajnokság összetett pontversenyében a gyári Honda magyar versenyzőjének mindössze hat és fél pont a hátránya az élen álló volvós Thed Björkkel szemben.

Michelisz Norbert mindössze 6,5 pontnyira a sporttörténelmi sikertőlForrás: DPPI/Antonin Vincent

Mivel az utolsó hétvégén is legfeljebb hatvan pont szerezhető, a variációs lehetőségek száma pedig közelít a végtelenhez, szinte lehetetlen - és felesleges is - a konkrét esélyekkel foglalkozni. Főleg azért, mert a két éllovas mellett van négy másik versenyző - Mehdi Bennani, Nicky Catsburg, Tom Chilton, Esteban Guerrieri -, akiknek matematikailag van még lehetőségük a bajnoki cím megszerzésére. Esélylatolgatás helyett így inkább összehasonlítjuk a két főszereplő idei teljesítményét, valamint a katari referenciáikat, és sorra vesszük az utolsó hétvégével kapcsolatos tényeket.

Több győzelem a több pole-lal szemben

Thed Björk és Michelisz Norbert idei kiegyensúlyozott teljesítményét tökéletesen mutatja a köztük lévő mindössze hat és fél pont különbség. Igaz, egy szabályértelmezési vita, és a Honda állítólagos hibázása miatt a magyartól elvették a kínai hétvégén megszerzett negyedik és második helyét. Sokak szerint azokkal az eredményekkel már világbajnok lehetne, vagy legalábbis 24 ponttal vezetné a bajnokságot. De nézzük inkább azt, amit biztosan ismerünk, kettejük 2017-es teljesítményét: Björknek 255,5 pontja van, Michelisznek 249. A svéd kétszer, a magyar háromszor nyert futamot. Thed Björk hétszer állhatott pódiumra, Michelisz Norbertnek ez hatszor sikerült. Az első rajthelyek megszerzésénél viszont már ismét a magyar felé billen a mérleg: háromszor szerezte meg a pole pozíciót, Björk csak egyetlen egyszer. Utóbbi háromszor futott leggyorsabb kört, Michelisz csupán egyszer. A volvós tizenháromszor volt a legjobb öt között, a hondás kilencszer. Ezek alapján jós legyen a talpán, aki megmondja, melyiküknek adja majd ki jobban a katari pálya.

A svéd Thed Björk (balra) és Michelisz (jobbra) egész évben kiegyensúlyozottan versenyeztekForrás: DPPI/Clement Luck

Michelisz rutinosabb a villanyfényes pályán

A 2004-ben megnyitott katari Losail Nemzetközi Versenypályán 2015-ben rendezték az első WTCC-s hétvégét. Thed Björk viszont csak tavaly ment először az 5,380 km hosszú dohai pályán, vagyis mondhatjuk, hogy Michelisznek nagyobb a pályaismerete. Túl kellemes emlékei azonban nincsenek, már ha a tavalyi évadzáróra gondolunk. A katari főfutam volt ugyanis az ominózus verseny, amelyen a visszavonuló Yvan Müller gálánsan elengedte maga mellett Michelisz csapattársát, Tiago Monteirót, aki így nemcsak nyert egy pozíciót, hanem az összetettbeli harmadik helyet is megszerezte, éppen Michelisz orra elől elhalászva. Nem túl jó jel, hogy a magyar szurkolók között finoman szólva sem népszerű Yvan Müller visszatér az utolsó hétvégére, hogy minden erejével és tudásával segítse megszerezni a végső győzelmet a Volvónak és Thed Björknek.

2015-ben is Hondával, de akkor még a Zengő Motorsport színeiben versenyzett KatarbanForrás: DPPI/Frederic Le Floc H

2015-ben Michelisz - még a zengős Hondával - a hatodik lett a katari időmérőn, a nyitó futamon a 7., a főfutamon a harmadik helyen ért célba. 2016-ban mindketten bejutottak a legjobb öt közé az időmérőn. Michelisz nem teljesített mért kört, így az ötödik helyről indulhatott, Björk viszont megszerezte a második rajtkockát. (A most visszatérő Yvan Müller akkor a negyedik legjobb időt autózta egy Citroennel.) A nyitó futamon Michelisz az ötödik, Björk a hatodik lett, a főfutamon Björköt a második, Micheliszt a negyedik helyen intette le a kockás zászló.

2016-ban már a gyári Hondával küzdött a világbajnoki harmadik helyértForrás: DPPI/Clement Marin

Lehetetlen megtippelni

A túraautó-világbajnokság évadzáró hétvégéjén - csakúgy, mint az összes többi hétvégén - összesen maximálisan hatvan pont szerezhető. Ehhez az kell, hogy valaki megnyerje az időmérő mellett mindkét futamot is. Ha az utolsó verseny után esetleg pontegyenlőség alakulna ki Michelisz és Björk között, akkor első körben a több futamgyőzelem döntene, ami Michelisznek kedvez. És máris itt az első de: mindez máris nem érvényes abban az esetben, ha Björk megnyeri valamelyik futamot, Michelisz viszont egyiket sem húzza be. Ekkor ugyanis már a több harmadik hely számít, kivéve, ha Michelisz szerez egy második helyet - a variációs lehetőségek száma végtelen, pláne, ha még a matematikailag esélyes további négy versenyzővel is számolunk.

Ami biztos

A katari hétvége nemcsak izgalmas, hanem elég sűrű is lesz. A szabadedzésekkel már csütörtökön megkezdődik a program, hogy aztán pénteken, egy nap alatt lezavarják az összes eseményt: kora délután az időmérővel kezd a mezőny, azután következik a MAC3 csapatidőfutam, majd a lényeg, a két futam. Az Origo élőben közvetíti a versenyeket.

Csütörtök
16:30 – Első szabadedzés
19:15 – Második szabadedzés

Péntek
12:30 – Időmérő edzés (Eurosport 2, M4 Sport)
13:30 – MAC3 csapatidőfutam (Eurosport 2, M4 Sport)
19:15 – Nyitó futam (M4 Sport)
20:15 – Főfutam (M4 Sport)